Alekszandr Szergejevics Puskin ANYEGIN (1823-1831) AJÁNLÁS `Pétri de vanité il avait encore plus de cette espčce d'orgueil, qui fait avouer avec la męme indifférence les bonnes comme les mauvaises actions, suite d'un sentiment de supériorité, peut-ętre imaginaire.` (Tiré d'une lettre particuičre) Nem a hideg, kevély világnak, Neked szántam regényemet. Bár adhatnék a hű barátnak Ennél méltóbb hűség-jelet, Méltót hozzád, szép, tiszta lélek, Te szárnyaló és egyszerű, Kiben költői álmok élnek, S álmában élet van s derű. Vedd elfogult kezedbe, kérlek, Pár tarka fejezet csupán, Van köztük bús is, van vidám is, Van népies és ideális; Kissé gyarló gyümölcs talán: Sok zsenge s hervadt színü évem, Mulatság, ihlet s egy sereg Álmatlan éj, borús kedélyem S hűvös látás termette meg. ELSŐ FEJEZET `Siet loholva élni, s érezni is siet.` (VJAZEMSZKIJ HERCEG) 1 Nagybátyám, elvek jámbor őre, Komoly beteg lett, higgyük el; Jobb ötlet telhetnék-e tőle? Most már becsülést érdemel. Példája másnak is tanulság, De jaj, már több, mint életuntság Mellette ülni éjt-napot, S még egy percig sem hagyni ott! S mily álnokság agyonbecézni A félholtat későn-korán, Igazítgatni vánkosán, Gyógyszert kínálni, szánva nézni - S titokban sűrűn nyögni fel: "Az ördög már mikor visz el?" 2 Egy naplopó szólt így magában, Kit porban posta-trojka vitt, S mert pártfogót lelt Zeus atyában, Megörökli rokonait. Ruszlán s Ludmíla olvasója, Mindjárt első találkozóra Bemutatom hősöm neked, Ha, olvasóm, megengeded: Anyegin, kedves jó barátom, A Néva-parton született, Te is? Vagy ott fényeskedett Az ifjúságod? - szinte látom! Ott rám is sok víg óra várt, De észak rossz nekem, csak árt. 3 Példásan szolgált apja régen, S adósságát növelve élt, Adott három bált minden évben, S a végén tönkrement ezért. De sorsa Jevgenyijt kegyelte: Először egy `Madame` nevelte, Majd egy `Monsieur` kezébe jut; A kedves, bár pajkos fiut Szegény `Monsieur l'Abbé` nem ölte, A könnyű óra játszva telt, Így oktatott és így nevelt, Kemény morállal nem gyötörte, Ha rossz volt, enyhén szidta le, S a Nyári-kertbe járt vele. 4 S mikor jött lázas ifjusága, Sok bús és édes érzelem, Sok vágy s reménység szomjusága, Elcsapták `Monsieurt` hirtelen. Hősünk szabad. Ez drága napja, Haját divat szerint nyiratja És felvesz egy dandys ruhát. S örül, világ, hogy végre lát. Tud franciául udvarolni, Sőt írni is jól megtanult. Könnyű lábbal táncol mazurt, S fesztelen tud meghajolni. Kell több? S jóhíre terjedez: Értelmes, kedves ifju ez. 5 Így-úgy csak tágul szemhatárunk, Fel-felszed egyet-mást az ész, Tanultsággal csillogni nálunk, Istennek hála, nem nehéz. Sokan - szigorúak s kimértek - Anyeginunkról így itéltek: Tanult fickó, csakhogy pedáns, Egyébiránt nem érte gáncs, Mert hozzászólni társaságban Minden tárgyhoz könnyen tudott, S szakértő képpel hallgatott Komoly, nagy gondolat-tusákban; Epigrammban szikrát csiholt S gyakran fakasztott nő-mosolyt. 6 A latin most nincsen divatban, S mégis - tagadni nem lehet - Egy kis készsége van szavakban S egy-egy felírást érteget. Juvenalisról is beszélne, Búcsúzva Valét ír levélbe, Az Aeneisből is citál - Két sort - de pár hibát csinál; Fel-felturkálni mégsem áhit Időrendes porréteget, Dohos világtörténetet, De múlt idők anekdotáit Ismerte jól, mind egy sorig, Romulustól az újkorig. 7 Rossz lábon állt a vers-zenével, Untig skandálhatunk neki: Jambus? choreus? botfülével Meg nem különböztetheti. Mit ér Theokritos, Homeros? Ő Adam Smith-szel jut ma célhoz; A gazdaságtan bölcse lett S arról mond mély itéletet: Az állam jólétben s erőben Hogy nő meg és hogy boldogul, S hogy még aranyra sem szorul, Ha van `nyerstermelése` bőven. Az apja erre csak legyint, S földjét zálogba adja mind. 8 Mindent, amit tud Jevgenyijem, Időm leírni nem jutott, De van, miben túltesz zseniken, Mit mindennél jobban tudott, Mitől öröm volt ifjusága, De kínt is szerzett szomjúsága, Mi elfoglalt minden napot, S a lusta vágynak célt adott; Tudománya a szenvedély lett, Melyet Naso megénekelt, De érte kínnal vezekelt, S kihúnyt a fényes, lázas élet, S zord Moldvában kihűlt szive, Itáliától messzire. 9 ............................... ............................... 10 Ó, hogy tud tettetőn szeretni, Reményt titkolni, félteni, Kijózanítni s elhitetni, Komor képpel csüggeszteni! Most büszke volt, majd engedelmes, Közömbös kedvű vagy figyelmes, Bágyadt s epedt, ha néma volt, Lángolt, ha áradozva szólt. S mily fesztelen titkos levélben! Egy vágy fakasztja sóhaját, S hogy elfelejti önmagát! Gyengéd s futó a fény szemében, Ma szégyenlős, holnap merész, S ha kell, könnyet hullatni kész. 11 Hogy tud mindig új színt keresni, Jámbort tréfával fogni meg, Ijesztésül kétségbeesni S szót lelni, mely búg s hízeleg, Szűz elfogultságot kikémlel, S legyőzi ésszel s szenvedéllyel, Kilesve gyenge perceket, Vár, míg a lány önként szeret, S vall kérő szóra s biztatóra; Első szívdobbanást figyel, Felvert szerelmet űz s terel, Míg itt a titkos pásztoróra, Hol négyszemközt marad vele, S leckét ad, melynek mestere. 12 Hogy tudta izgatni s hevíteni Híres kacér hölgyek szivét! S ha célja volt megsemmisítni Vetélkedő ellenfelét, Hogy tudta rágalmazni, marni S furfangosan tőrébe csalni! De ti, jó férjek, bíztatok S hősömmel jóban voltatok: A vén gyanakvó is kegyelte, S a másik férj, a nagy ravasz, Kis Faublas-t falt már mint kamasz, S az is, ki szarvát rég viselte, És hármat dicsért: önmagát, A jó ebédet s asszonyát. 13, 14 ............................... ............................... 15 Van úgy, hogy ágyában hever még, S három kártyát hoznak neki. Meghívások? Fogadni mernék. Három család tisztelteti S hívják gyermek-névnapra, bálba. Ravasz fickónk mit is csinál ma? Hol kezdje? Mindegy, nem nehéz: Ő mind a háromhoz benéz. De délelőtti öltözetben, Széles bolivarral fején Még járt egyet korzó-helyén, A bulvárt tarkító tömegben, S ha jó breguet-je már jelez, Indul, ebéd-órája ez. 16 Sötétedik, szánkója várja, Beül. "Hajts, hajts már!" - sürgeti; Az est ezüstös zúzmarája Hódprém gallérját belepi. A cél Talon, s előre látja, Kaverin várja ott, barátja. Belép, dugó durrog, s a hab Az Üstökös-borból kicsap, Véres roastbeef a vacsorája Meg szarvasgomba-csemege, Francia konyha remeke, S májpástétom, Strasbourg csodája, S rá Limbourg sajtja is jöhet S aranyszín ananász-szelet. 17 Új bort! Locsolni kell a sültet, Zsíros volt s jó forró szelet. De cseng az óra s menni sürget: Megkezdődött az új balett. A színház zord bírálgatója S bájos színésznők hódolója, A csélcsap udvarolgató, Ki színfalak közt törzslakó: Hősünk repülve érkezik meg, Nézőnek ott minden szabad, Megtapsolhat entrechat-kat, Phaedrát, Cleopatrát lepisszeg, Vagy Moinát tapsolja ki, Hogy lássák: ő is valaki. 18 Bűvös világ! A jog barátja, Fonvizin ott fényeskedett, Ki mester-tollát gúnyba mártja; Szemes Knyazsnyin ott kap nevet; Ott könny s taps szívből jött adója Ozerov s ifjú Szemjonova Megosztható jutalma lett; Katyenyin új fényt ott vetett Corneille felséges szellemére; Csípős, hangos Sahovszkoj ott Sok víg művel mulattatott, Didelot babért szerzett nevére; Ott, ott, a színfalak megett Töltöttem ifjú éveket. 19 Istennőim! Éltek? De merre? Bús hangom hozzátok hatott? Más lányraj jött a régi helyre, Mely bájban nem pótolhatott? A kart meghallom újra? Szól-e? Meglátom, orosz Terpsichore, Lélek-sugallta röptödet? Vagy nem lel ismerősöket Unt színpadon bágyadt szemem már, S kiábrándult lornyetten át Más, idegen világba lát, S a lelkem élvezetre sem vár, Csak szótlanul ásítozom, S a múlt időn gondolkozom? 20 Telt ház. A páholyok ragyognak, A földszint népe forr s lobog, Fenn tapssal sürgetnek s dobognak, A függöny gördül már, suhog. Nagy nympha-raj kíséretében Isztominánk ott áll középen, Ragyog s lebeg a könnyü test, Hegedűszót les, légiest. A padlót most fél lábbal érve, Másikkal lassan kört jelez, Majd szökken, száll és lengedez - Aeolus szája fújt pihére? -, Most megperdül s forog tovább, S lábhoz lendül a fürge láb. 21 Taps csattan. Jön hősünk alakja, Két széksor közt, sok lábon át, Látcső mögül sandít s kutatja Nem-ismert hölgyek páholyát; A felső sort is látcsövezte, S nem volt egy fejdísz vagy fejecske, Amelyben kedve telhetett; Több férfinak köszöngetett, Szórakozott és lusta szemmel Megnézte most a színpadot, Majd elfordult s ásítgatott: "Ki kell cserélni. Türelemmel Bírtam ki eddig. Rossz balett. Unom, Didelot is szürke lett." 22 Ugrál még ördöggel vegyülve Sok Ámor- és sárkány-alak; Feljárónál bundára dűlve Fáradt lakájok alszanak; Tart még a lábak tombolása, Taps, krákogás, fütty, orr fuvása, Benn s künn még lámpák száza vet Körös-körül fény-íveket; Borzong a ló, a hámot unja, S a lábával havat kapál, Gazdát szidó kocsisraj áll Tűznél, kezét csapkodva, fújva: S Anyegin már indul háza. Még át akart öltözni ma. 23 Leírjam-e apróra, híven A nagymagányú kis szobát, Hol példás, ifjú Jevgenyijem Naponta többször vált ruhát? Divatszeszélynek ami tárgyat A díszműves London kinálhat S a Baltin át hozzánk elért Cserébe fáért s faggyuért: Amit mohó ízlés a szemnek Párizsban alkot és teremt, Választékost vagy szertelent, Új pompának s új kényelemnek: Tizennyolc éves bölcsem ott Díszül mindent felhalmozott. 24 Sztambul borostyánkő pipái, Bronz s porcelán az asztalon, Finomkodók illat-csodái: Kristályüveg-sokadalom, Reszelőcskék, fésűk tömeggel, Ollók tőrvégű s görbe heggyel, Harminc kefét látsz szerteszét, Sőt: fogkefét s körömkefét. Mellesleg: Rousseau Grimmet érte Megrója s meg nem érti őt, Hogy szépszavú különc előtt, Előtte körmeit kefélte; A jog s szabadság őre itt Jogtalanul helytelenit. 25 Derék embernek nem hibája, Ha körmöt szépít s tisztogat. A korral mért szállnánk vitába? Zsarnokká nő minden divat. Mint Csaadajev - nagy ideálja -, Hősünk is fél: irígy birálja. S ezért pedánsul öltözik, Mondhatjuk: piperkőcködik. Jó három órát veszt a napja, Amíg az öltözőben ül, S ha tükre mellől kikerül: A csélcsap Venus szép alakja, Kin maszk van s férfiöltözet S álarcosbálba érkezett. 26 Piperkőc-ízlést emlitettem, S az olvasó kíváncsi lett, Értő szemeknek részletekben Leírnám, hogy készülgetett; S bár ez merészség s gondot adna, A részletrajz el nem maradna; De nyelvünkben nincs `pantalon`, `Frac` és `gilet` meg egy halom; S én nyelvem, mely szegény magában, Előttetek beismerem, Idegen szókkal keverem - Tán túlsággal -, bár hajdanában Forgattam szótárt, mely tanit: A nagy Akadémiait. 27 De most nem erről kell beszélnünk: Siessünk, vár a bálterem, Anyeginunkat kell elérnünk, Ott száguld gyors fiákeren, Házak felé az esthomályba, Az álmos utca két sorára Kocsik páros lámpája vet Derűsen ömlő fényeket S szivárványt sző az út havára; Ott pompás épület ragyog, Körüle mécsláng-csillagok; Árnyak vetődnek ablakára, S előre-hátra lengenek Dandys profilok, nőfejek. 28 De hősünk most beér a hallba, A portásnak intést se szán, A márványlépcsőkön nyilallva Felszáguld, igazít haján S belép: nyüzsgés a bálteremben, A zene szól, de csendesebben, Mazurkát lejt a nagy tömeg; Zsúfoltság van, zsivaj s meleg; Testőrsarkantyúk csengve pengnek, Bájos kis lábak lejtenek, Bűvölt, heves tekintetek Kísérik ott, amerre lengnek, S mit sok féltékeny dáma súg, Zenébe fúl. A szála zúg. 29 A vígság s vágy korát elérve Engem vadul vonzott a bál, Vallomásra s levélcserére Jobb helyet senki sem talál. Jaj, tisztelt férjek! azt ajánlom, Őrködjetek fürgén a bálon, Szavamra jól figyeljetek, Mert jó lélekkel intelek. Tinektek is, kedves mamuskák, Ilyen tanácsot adhatok: Lornyetten át vigyázzatok! Különben, isten ments, a fruskák... S ha ezt írom, azért teszem, Mert én már rég nem vétkezem. 30 Sok jó időm veszett el, évek, Sokféle kedvtelés során! S ha erkölcsöm nem sínylené meg, A bál ma is bűvölne tán. Ma is vonz még a fiatalság, Tolongás, fény, jókedv, szilajság, Leleménnyel költött ruha, Szép láb: csakhogy szerencse, ha Három pár formást lelsz hazámban. Ó, jaj, be drága volt nekem Két kis láb! nem feledhetem. Most itt, lehűtő, bús magányban Álmomba bájuk visszatér, S szívemben megzajdul a vér. 31 Mikor s melyik vadon-vidéken Felejted el majd, esztelen? Hol vagy ma, kis láb? Zsenge réten, Virágokon jársz nesztelen? Bájad kelet becézte lágyan, Észak bús és sivár havában Nyomot te nem hagytál soha, Szeretted pompás és puha Szőnyegeid simogatását, Érted lelkem rég elfeledt Hírszomjat és dicséretet, Száműzést, szülőföld varázsát! Eltűnt a boldogság kora, Mint réten talpad kis nyoma. 32 Barátaim, Diana keble És Flora arca szép nagyon, De táncos Terpsichore lenge Lábát jobban csodálhatom: A szemnek, mely utána réved, A kis láb több gyönyört igérget, Tündér-szépséggel elragad S makacs rajjal ver vágyakat. Szeretem, Elvinám, a lábad, Ha asztal-abrosz rejti lenn, Ha tavaszi füvön pihen, Ha rád kandalló hője árad, Ha tükrös parketten tipeg Vagy tenger gránitján remeg. 33 Kelő vihar játszott az árral, Irigyeltem a sok habot, Mely szerelmes, szélvert sorával Kis lábához borulhatott! Hogy égtem: hullámmal szaladni S a drága lábra csókot adni! Soha ily gyötrött-szomjasan Az ifjú láz óráiban Csókolni nem vágytam lihegve Ifjú Armida-ajkakat, Rózsásra gyulladt arcokat, Keblet, mely csókot vár epedve; Nem, láz még így nem égetett S meg nem gyötörte lelkemet! 34 De más idő is jár eszemben: Ha néha visszaálmodom, Egy boldog kengyel van kezemben, S a drága kis lábat fogom; A képzelet fellobban újra, A hervadó szívben kigyúlva Még tűz fut át a véremen: Ismét sóvárgás, szerelem... Elég már, csacska lant! nem illet Himnusz sok rátartit, kevélyt, Nem érdemelnek szenvedélyt, Sem verset, melyet bájuk ihlet; Szemfényvesztők, s a szem s a szó S a lábacskájuk is csaló. 35 S Anyegin? Álmos, nyűtt a báltól, Most indul, hívja vánkosa. Ébred s mozdul a dob szavától Pétervár munkás városa. A boltost, árust várja dolga, A bérkocsis kihajt a sorba, Egy ohti asszony visz tejet, Friss hó ropog, hol elsiet. Reggel zajától zsong a város, A táblák nyílnak, száll a füst, A színe halványkék s ezüst, A német pék, az akkurátos, Papírcsákós, többször nyitott Tolós vazisztasz-ablakot. 36 De bálzsivajtól elgyötörten, Éjjellé váltva nappalát, Álom ringatja boldog ölben A pompa s élvezet fiát. És délfelé új napra kelve Kész reggelig megint a terve: Mindig egyforma tarkaság, A holnap s tegnap összevág. De boldog-e legszebb korában Ő, kit még semmi sem kötött, Sok tündöklő siker között, Mindennap égő mámorában? Vajon egészség, akarat Sok mulatás közt ép maradt? 37 Nem: már kihült s pihenni vágyik, Megunta a világ zaját, A nők sem bűvölték sokáig, Udvarlásban már célt se lát; Fárasztja hűtlenség, csalárdság, Untatja már barát, barátság, Aztán meg nem mindig lehet Nyakalni jó pezsgőlevet Pástétomra, beefsteakére, Élcelni szikrázón, vigan, Mikor fejszaggatása van; S bár könnyen meglobbant a vére, Izgalmat már affér sem ad, Sem kard s golyó - hűvös marad. 38 Beteg, nagy baj; tudósa lesz-e, Ki kóros titkot felfedez? Az angol nyelv `spleen`-nek nevezte. Orosz nyelvünkben `handra` ez; Megszállta s ő csak várta: nőjön, Ám arra, hogy szívébe lőjön, Hála isten, sor nem került, De mindennel szemben kihült, Mint Childe Haroldot, zord tekintet Jellemzi társaságban őt, Boston vagy hír, mit pletyka szőtt, Ravasz sóhaj, szép szem, mely intett - Meg sem hatotta semmi sem, Komoran járt s közömbösen. 39,40,41 ............................... ............................... 42 Előbb, sok kényes női nagyság, Hátat tinektek forditott, Az a magas tónus manapság Unalmas és elkoptatott. Bár van, ki szócsatára késztet És Benthamet meg Say-t idézget, De mit maguk közt mondanak, Bosszantóan naiv szavak. Aztán minden hölgy oly hibátlan, Pontos, fenséges és nemes, Értelmes, jámbor s istenes, Óvakodó és makulátlan, Hogy már közelbe jutni kín; Elég, ha látod, s itt a spleen. 43 Sok titkos útú, ifju hölgyem, Kik néha késő esteken Szálltok merész fiáker-ölben Pétervári kövezeten, Ti sem kaptok már hírt se róla, A vad gyönyör cserbenhagyója Otthon maradt, ajtót bezárt, Ásítozott, ihletre várt, S tollat fogott: de hát utálja A szívós munkát, nem fakadt Egyetlen szó a toll alatt, S nem lett a büszke céh csodája, Melyet nem bírálgathatok, Mert benne én is tag vagyok. 44 A tétlenség megint elérte, Üres volt mondhatatlanul, S leült azzal - dicsérjük érte -, Hogy más észtől: könyvből tanul. Polcát megrakja nagy halommal S olvas, de hát nem nagy haszonnal: Ez untató könyv, az csaló,