Németh László: II. JÓZSEF Történeti dráma 1954 HARMADIK FELVONÁS `(II. József irodahelyisége a bécsi Burgban, a Leopoldtraktusban. Balra ajtó a császár dolgozószobájába, ahonnét egy lépcső visz fel a hálóba, jobbra az államtanács hivatali helyiségébe. Hátul kis ajtó, a híres Controlor-folyosóra, amelyen II. József a népi kérvényezőket szokta fogadni. A helyiség kapocs a császár lakosztálya és az állami hivatalok közt. II. József itt érintkezik azokkal a tisztviselőkkel, akik nem tartoznak bizalmasabb vagy személyes környezetéhez, ide vezeti be a Controlor-folyosóról azokat, akiknek kérését bizalmasan, négyszemközt kell meghallgatnia. A nem nagy szoba berendezése ennek megfelelően magán viseli a császár egyéniségét. A Lipót császár korából való, barokk, arany léces falak közt egyszerű íróasztal -- mögötte s mellette szék. Baloldalt egyetlen szekrény -- jobbra egy álló óra, tükör. Amikor a függöny felmegy, Spielmann tanácsos van a szobában, az íróasztalnál ül, s a folyosóról behozott kérvényekre vezeti rá a császár utasítását. Rosenberg akkor lép be a császár lakosztálya felől.)` ROSENBERG. Csak maradjon, tanácsos úr. A császár még mindig kinn van? SPIELMANN `(a kérvénynyalábra mutat)`. Igen -- ma feltűnően népes a Controlor-foIyosó... TITKÁR `(a Controlor-folyosóról, egy nyaláb kérvénnyel)`, SPIELMANN. Egy újabb paksaméta... Még sokan vannak kinn? TITKÁR. Még vannak. Sok falusi is... S őfelsége a szokottnál is részletesebben kérdezi ki őket. `(Egy kérvényt kiemel.)` Ezt a katonai ügyek bíróságához kell áttenni. `(Visszamegy a folyosóra)`. SPIELMANN. Az előbb egy tiroli papot hozott be ide, akiről mellékesen kiderült, hogy három falut kell ellátnia... Erre az egész parokiális beosztást megváltoztatta. ROSENBERG. Pedig mióta a rossz idők beálltak, megint aggasztóan köhög és soványodik. SPIELMANN. Mindent maga akar csinálni... Nem akarja tudomásul venni, hogy a birodalom az nem egy állami birtok vagy fejedelemség, amelyet egy agyvelő -- akármilyen jó emlékezetű s kötelességtudó -- maga kormányozhat... ROSENBERG. Viszont nagyon kevés az olyan ember, akiben csakugyan megbízhat... CSÁSZÁR `(a Controlor-folyosó felől egy özveggyel)`. Jöjjön be ide, asszonyom. Itt nem kell feszélyeznünk magunkat. `(Észreveszi Rosenberget.)` Jó reggelt, gróf -- ne haragudjék, hogy ma megszöktem a látogatása elől. Sok dolog vár rám, korábban reggeliztem. `(Az özvegyhez.)` Nos... ÖZVEGY. Az igaz, felség, hogy az uram két évvel kevesebbet szolgált, a bányaigazgatóság titkára volt a megboldogult, Königgrätzben... De maradt egy leánygyerek... `(Sírva fakad.)` CSÁSZÁR. Mennyi idős a leánya, asszonyom? ÖZVEGY. Húsz... Most kéne férjhez adnom... CSÁSZÁR. Úgy, húsz? Egy húsz éves gyermek nem gyermek, asszonyom. ÖZVEGY. Az uram, a boldogult, éjjel-nappal törte magát... CSÁSZÁR. Épp ezért bizonyára helyeselni fogja a túlvilágról, ha a lánya is dolgozik valamit. S amint látom, ön is meg tudja emelni a vasalót még... ÖZVEGY `(sértetten)`. De felség, mi nemesasszonyok vagyunk. CSÁSZÁR. Annál több ok, hogy dolgozzanak, s ne kolduljanak... Az állam pénze nem enyém, azon énnekem nincs jogom parazitákat tenyészteni. Rögtön kész vagyok, kedves Rosenberg. `(Eltépi a kérvényt, s a papírkosárba dobja, aztán visszamegy a folyosóra. Az özvegy elképedten méri végig Spielmannt, Rosenberget, aztán ki a folyosóra.)` SPIELMANN `(Rosenbergre néz, s nevet)`, Ez a nő apostola lesz a József császár szívtelenségéről szóló tanításnak... A férjét különben ismertem, jól megszedte magát. ROSENBERG. S a belga tartományokból milyen hírei vannak? Mert ez nyugtalanítja a legjobban. SPIELMANN. Semmi jó... Klasszikus világtörténeti példája lesz, hogy a vezetők fejetlensége, hogy veszít el egy tartományt. A főhercegnő s férje, a helytartó a régi máriateréziai elvek szerint szerették volna az országot kormányozni -- a nép szeretetében sütkérezve -- a császár egy erélyes kormányzót s parancsnokot küldött a nyakukra -- szigorú utasításokkal... Közben, az események s Kaunitz herceg nyomására, a kormányzó is békülékenyebb utasítást kapott. Egyik nap símogatás, másik nap korbács. S közben a francia példa... A patrióták vérszemet kaptak. Következetes szelídség vagy következetes szigor mindennek elejét vette volna... Hisz a fölkelők maguk sem tudják, mit akarnak... Egyik részüknek a bezárt papneveldék fájnak, a másik, mint az a van der Noot Mirabeau grófnak képzeli magát, s köztársaságról álmodik. TISZTVISELő `(az államtanács terme felől Spielmannhoz)`. Sonnenfels professzor már egy fél órája várakozik Eder tanácsosnál... A császár ma délelőttre hívatta fel... SPIELMANN. Ah, persze -- a cenzúra ügyében. Vezesse át ide a főkönyvtárnok urat. Ha nincs kifogása ellene, Rosenberg gróf úr. `(Tisztviselő el.)` Tán a dolgok kurtább elintézésére serkenti a császárt, ha itt látja... `(Sonnenfels megjelenik az ajtóban.)` Jöjjön csak be, kedves főkönyvtárnok úr... Őfelségének sajnos... ma sok a kérvényezője... SONNENFELS. Kérem én nem türelmetlenkedem. Főként azokat a perceket nem szeretném megrövidíteni, amiket őfelsége a híres Controlor-folyosón tölt. `(Rosenberghez.)` A múlt emlékeit kedvelő emberek áhítattal fogják látogatni e folyosót: egy Titus, aki elé a bocskoros román paraszt is odajuthat; ha van ereje Bécsig elzarándokolni. ROSENBERG. Jó a nagy tudósnak s írónak, aki a jelen percet is a történelem megszépítő távlatából nézi. Mi fantáziátlan halandók -- a perc aggodalmát szolgáljuk... SONNENFELS. De csak nem őfelsége drága egészsége? Azt hallottam, már a Práterben is látták lovagolni. Az új, örvendetes események... Belgrád bevétele..., a nagy Laudon által, s a moldvai győzelem... ROSENBERG. Sajnos -- az ő gyilkos kötelességtudása... Meg az örvendetes harctéri hírek mellett is vannak más hírek... SONNENFELS. Hát persze -- egy uralkodónak vannak gondjai. `(Hirtelen mohósággal.)` Belgium?... Franciaország? ROSENBERG `(közönyösen)`. Igen, Belgium, Franciaország is... CSÁSZÁR `(két parasztot hoz be a folyosóról)`. Na -- beszéljetek... EGYIK PARASZT. `(körülnéz)`. De beszélhetünk-e, felség? Mert úgy mondták otthon: csak a császárnak, annak is súgva... MÁSIK PARASZT. Mert az urak... kéz kezet mos. EGYIK PARASZT. S amikorra hazaérünk... Gyerekünk, feleségünk van. CSÁSZÁR. Itt nem kell félnetek; énnekem úgy mondhatjátok el, mintha magatokban panaszkodnátok. A szambori állami bánya-uradalomból vagytok? EGYIK PARASZT. Onnét, felség... S a bányaigazgató... Felséged, tudjuk, a legjobbat akarja, s meghagyta neki, hogy kímélje a népet... MÁSIK PARASZT. De a császár keze -- úgy van -- nem az ő keze... A másét kell használnia. CSÁSZÁR. S így néha... a zseb fele hajol... Már más panasz is jött ellene... `(Spielmannhoz.)` Azt hisszük, tisztviselőket küldünk oda, s voltaképpen csak bécsi csirkefogókat küldünk rájuk! A KÉT PARASZT. `(egyszerre)`. Ó, borzasztó -- mit követel a munkán felül a bányászoktól. Az asszonyokat ingyen dolgoztatja... CSÁSZÁR. Ebbe a kérvénybe mindent beírtatok? PARASZT. Mindent, felség... Összeadtuk a pénzt. A tanító tud németül, titokban -- ha nem adjuk ki -- leírta... CSÁSZÁR. Jól van... Kedves Spielmann, menjen át a Kamarához, s intézkedjék, hogy ez ellen a Gerber ellen fegyelmi induljon... S ha egy-kettővel ezek közül az urak közül Bécsben utcát találok söpörtetni -- főként ha nemes a csirkefogó --, az egész Bécs föl van háborodva. `(A parasztokhoz.)` Ti csak menjetek haza. Amikorra hazaértek, az igazgatótok nem fog igazgatni. `(Néhány aranyat vesz ki a zsebéből.)` Utiköltségre. Rögtön jövök, kedves Rosenberg. `(Kimegy a folyosóra, visszajön)`. Titkár úr, szedje össze a kérvényeket -- mára ez elég volt. `(Bejön.)` A földesuraktól követeljük a jobbágytörvény betartását, s az állam birtokain is ilyen gazságok folynak... Most -- amikor a porosz király azt nézi, hogy szedhetné ki a körmünk közül Galiciát... `(Észreveszi Sonnenfelset, aki az ablakhoz húzódott.)` Á, kedves Sonnenfels, rég váratom már? Persze-persze: szegény Gutenberg találmányáról kell beszélnem önnel... `(Rosenberghex.)` Bocsásson meg, Rosenberg. SONNENFELS `(szerényen)`. Felség -- énnekem az is megtiszteltetés, ha felséged előszobájában várakozhatok... CSÁSZÁR `(karonfogja)`. Nem, a világért sem... A gróf, mint főkamarásom, asszisztálni szokott a reggelimnél, s közben annyi mulatságosat és kellemest tud mondani, amennyi egy-két óráig ellensúlyozza azt, amit itt hallok... S ma megszöktem előle... nyilván csak ezért jött utánam. ROSENBERG. Egy kérést is kell azonkívül tolmácsolnom. `(Sonnenfels óvatosan elhúzódik, s az óralapot tanulmányozza.)` CSÁSZÁR `(kérdőn néz Rosenbergre)`. ROSENBERG. Chanclos grófnő volt nálam... CSÁSZÁR `(ijedten)`. Erzsébet hercegnő... ROSENBERG. Nem, a főhercegasszony tökéletesen jól érzi magát... Csak az a bánata, hogy felséged nem keresi föl... nem hívatja..., CSÁSZÁR. Énnekem nincs tükör a szobámban. De itt néha belenézek... S az a véleményem -- jobb, ha kevesebbet nézeget egy ilyen embert, mint én... Meg `(kissé meghatottan)` elég furcsa -- de ő szeret is egy kicsit, s rosszul eshetne neki, aminek, ha tudnák, annyian örülnének... ROSENBERG. Az még rosszabbul esik, hogy felséged nem kívánja őt látni. CSÁSZÁR. Jó... Elveim ellenére... Úgy is rá kell lépnem erre az útra... Mondja meg Chanclos grófnénak, hogy szívesen látom a hercegnőt itt a dolgozómban -- egy negyedórára... ROSENBERG. Köszönöm, felség. `(El.)` CSÁSZÁR `(föl-alá jár, megáll, keze hátával megtörli a szeme alját aztán megint észreveszi Sonnenfelset)`. Az ördögbe is, kedves Sonnenfels -- ma már másodszor nem veszem észre, hogy itt van a szobában. Pedig kettőnk közül nem maga az, aki az utolsó találkozásunk óta kísértetté kezd alakulni... SONNENFELS. Én gyorsabban fogom ezt az átváltozást -- egy kis szélütés jóvoltából -- végbevinni, mint felség. CSÁSZÁR. Ne vígasztaljon, kedves Sonnenfels, mert mindjárt nekem kell magát vígasztalnom... Savanyú almába fog harapni... SONNENFELS. Elég édes almába haraptam -- felséged és boldogult anyja jóvoltából. CSÁSZÁR. Új zsarnoki tettre készülök -- amely miatt Wucherer krajcáros klasszikusai Néro és Caligulához fognak hasonlítani... Illetőleg nem fognak, mert nem lesz módjuk rája. Mi ketten fogjuk ebben megakadályozni őket. SONNENFELS. Nagyobb vállalkozásban is voltam már felséged segédje. CSÁSZÁR. A szeme pillája sem rezdül meg... Látom: kitudta már, miért hivattam... SONNENFELS. Abból, amit felséged mondott a legkezdőbb bóher is megállapította volna, hogy a cenzúrát óhajtja visszaállítani... CSÁSZÁR. Amennyiben az ésszerűséget annak nevezzük... Épp azért akarom önt megtenni a cenzori hivatal főnökévé, hogy ez az intézkedésem semmiféle hasznos terméket -- ami a könyvprésnek köszönheti létét -- el ne fojtson... Önnek meg kell mondanom, hogy nem magamat féltem. Az egyiptomi fáraók óta nem volt -- nem császár, de német birodalmi liliput-fejedelem, akiről olyan arcátlanul írhattak -- ötszáz lépésnyire a palotájától --, mint rólam, SONNENFELS. Sajnos, ez igaz, felség... CSÁSZÁR. De azt gondoltam -- hadd bátorodjék neki a renyhe osztrák gondolkozás. -- Én nem leszek az, aki hiúságból levágom a szárnyát... SONNENFELS. Felséged biztos volt érdemében .. De épp azért -- tán túlságosan is lebecsülte a közvéleményt... CSÁSZÁR. Ha a közvélemény ama törpe pegazusok lovasait jelenti, akiket az én sajtószabadságom szabadon engedett, akkor tökéletesen igaza van... Mert valljuk meg, kedves Sonnenfels, miféle irodalom támadt abból, hogy mi Bécsben mindent ki engedtünk nyomatni, amit az unatkozó emberek hajlandók voltak elolvasni. Nem beszélek arról, hogy némelyik praktikus rendeletem egy egész irodalmat szült -- mint régen egy nagy császár halála. SONNENFELS. A temetkezésekről szóló rendelettel kapcsolatban huszonhat brosúrát őriz a könyvtár... CSÁSZÁR. No, ugye... Mert elrendeltem, hogy a halottakat ne a város közepén a templomok körül temessék el, hanem a városon kívül, ahol bomlásuk sem értékes helyet nem vesz el, sem a levegőt nem rontja... De ez még hagyján... az állampolgárok megszokják, hogy a közügyeken gondolkozzanak s föltehető, hogy a máriahilfi pintérek mégiscsak józanabbak lesznek s főként nem annyira a perc mosolyát hajhászók, mint az úgynevezett osztrák író urak. De ami azontúl megjelent... Hisz maga jobban tudja: a bécsi utcalányoktól kezdve... SONNENFELS. Az udvari kísértetig... CSÁSZÁR. Mindez azt gyaníttatja velem, hogy a mi osztrák törzsünk: az irodalmi múzsának nem valami nagy kegyeltje... Vagy még inkább, hogy a sajtószabadság az emberiség történetében sem hozza meg azokat a gyümölcsöket, amiket vártunk tőle... Eltelt egy évtized... s még mindig ön meg a jó öreg Denis a nagy írók Bécsben . Nézze meg, milyen muzsika szól a bécsi polgárházakban... Pedig ezek a zenedarabok -- Haydn karmesteré, meg az én Mozartomé, jórészt az úgynevezett arisztokrata szalonok -- sőt éppen a "múzsákhoz mostoha" császár megrendelésére készültek... S mit olvasnak az emberek, ugyanakkor a mi szabad sajtónk jóvoltából... De egy uralkodó nem tehet mást, mint hogy a lehetőséget megadja... Tehetséget nem önthet polgárai fejébe -- pláne, ha magának is kevés van. SONNENFELS `(egy komikus tiltakozó mozdulatot tesz)`. CSÁSZÁR. Nos, mindegy... Tehát nem magamért, s nem a sajtótermékek silánysága miatt kívánom, hogy ön a könyvtár tisztviselőivel együtt ellenőrizze a nyomtatásra kerülő műveket... `(Hallgat s várja, hogy Sonnenfels találja ki az ő gondolatát.)` SONNENFELS. Felséged attól tart, hogy egyes vakmerő szerzők bizonyos külföldi események színes tárgyalásával igyekeznének maguknak népszerűséget s a nyugodt bécsiek fejében zavart támasztani... CSÁSZÁR. Igen -- pontosan ettől... Minthogy Párizsban, amelyet XIV. Lajos kora óta majmolunk, az udvar és a miniszterek vétkes könnyelműsége, s a nemzet agyát elborító félig kiforrt eszmék egy sajnálatos káoszt teremtettek... ami tán egyes hasznos intézkedéseket is hoz majd, az emberek azt hiszik, hogy nálunk is ilyen káoszt kell teremteni. SONNENFELS. Annak ellenére, hogy itt felséged ugyanazokat a hasznos eszméket egy évtized óta, egy csepp vérontás nélkül igyekszik a valóságba átültetni. CSÁSZÁR. Ez az!... Mondjon valamit az ő híres alkotmányukban, amit én, az én zsarnoki rendeleteimmel meg nem csináltam már... Az úrbér-megváltás -- a nagy vívmány -- nálunk öt éve életbelépett `(Megfogja Sonnenfels könyökét, s egész közelről beszél hozzá.)` S a büntetőkönyv, amit ketten együtt csináltunk... Nem valósítottuk-e meg mi a törvény előtti egyenlőséget? Vagy azt hiszi, puszta kegyetlenségből köttettem én Székely ezredest -- egy katonát s nemest -- ki inkább áldozat volt, mint bűnös, sikkasztásáért a pellengérhez... S az adótörvény -- a közös teherviselés: életbeléptettem, noha a minisztereim is szembefordultak velem... Ami a polgároknak hasznukra vált: én keresztülvittem; -- csak az alkotmányos csinadrattát hagytam el -- meg a szörnyűségeket, mint a párizsi nép legutóbbi versaillesi látogatása... A húgom s a király behurcolása Párizsba. Ön mit szól ehhez a nagy színdarabhoz, amelyet a franciák rendeznek most a világ mulattatására? SONNENFELS. Milyen véleményem lehet gyújtogatásokról... vagy olyan eseményekről, mint amiket felséged említ. CSÁSZÁR. Nos, nemcsak a borzalmakat kérdem épp, amelyeket egy műveltebb század, azt hittük örökre, kiszorított: legalábbis Európa történetéből... De az, amit noha megvan a királyság, nyugodtan nevezhetünk már francia forradalomnak..., Őnben már származása révén is kell elnyomott hajlamoknak lenni, melyeknek a jóvoltából inkább bele tud a francia harmadik, sőt a negyedik rend gondolkozásába helyezkedni, mint én... SONNENFELS. Felség, én nem hiszem, hogy a francia események -- a francia klasszikusok módjára -- németre, vagy éppen osztrák-németre lefordíthatók. CSÁSZÁR. Ez úgy hangzik, mintha meg akarna nyugtatni. De én nem félek, kedves Sonnenfels. Én sokkal nagyobb hóhér kezében vagyok, semhogy a Wucherer íróiból lett Marat-któl rettegni tudnék. Sőt sokszor kivánom, bár lehetnék a sógorom helyében... Hogy látná a világ, egy jó Ielkiismeretű uralkodónak hogy kell ezekben a helyzetekben viselkednie... SONNENFELS. Ha XVI. Lajos helyén II. József ül: ezek a helyzetek nem jöttek volna létre... CSÁSZÁR. Én is ezt hiszem, bár Ausztria mostani állapota mást bizonyít. SONNENFELS. Franciaország jobban megértette volna felségedet, mint a tarka, sokféle hagyományt őrző Ausztria. CSÁSZÁR. Igen, ha én olyan miniszterekkel, mint Necker, most tíz éve hozzálátok... Nem ott tartanék, ahol XVI. Lajos... `(nevet)` és nem ott, ahol II. József. Nem mint császári könyvtáros, hanem mint jogtudós, történész, filozófus, ha úgy tetszik az ótestamentumi bölcsek utóda -- tud ez ellen valamit mondani? SONNENFELS. Legföljebb egyet, felség... Hogy a népek -- úgy látszik -- jobban meg tudják becsülni azokat a vívmányokat, amiket úgy vívnak ki, mint amiket készen, ajándékba kapnak. CSÁSZÁR. De hisz ez őrület!... Pedig úgy látszik, igaz... Az én népeimnek mintha fogalmuk sem volna róla, hogy egy évszázadot kaptak tőlem. Ha utódaim mindazt eltörölnék, amit én csináltam -- s erre a francia ijedelem s a birodalom mostani állapota könnyen ráveheti őket --, a monarchia népeinek esetleg egy évszázadot kell harcolniok, hogy olyan jobbágy vagy adótörvényük legyen, amilyet az a véletlen adott nekik, hogy én kerültem a trónra... SONNENFELS. Akkor viszont nem lehet többé elvenni tőlük... `(Észrevéve szavai hatását.)` Ez elég sajnos... de az emberi természet olyasvalami, amit történetíróknak és uralkodóknak tudomásul kell venniök. CSÁSZÁR. Ön szerint tehát ez az úgynevezett francia alkotmány, s az augusztus 4-i vívmányok, amelyekhez a felvilágosító érveket vidéki kastélyok lerombolása szolgáltatta, mélyebben gyökerezik a népben, s így tartósabb, elvehetetlenebb, mint az én hasonló intézkedéseim. SONNENFELS. Próféta nem vagyok, felség. A forradalmak sokszor maguk semmisítik meg a vívmányaikat... S általában sok erőt pocsékolnak el... CSÁSZÁR. Ez az -- s nemcsak erőt, egy csomó fejet is -- olyanokét, akiket aztán a nemzetőr arisztokráciák nehezen tudnak majd pótolni... Én épp ezt akartam: az államot úgy alakítani át az egyenlőjogú és egyenlő lehetőséggel induló polgárok szervezetévé, hogy az a magas műveltség s társasági szellem, amelynek mi részesei voltunk -- a tisztviselő és kereskedő rétegen át a parasztok téglás házaiba, sőt kalibáiba is lejusson. SONNENFELS. Ez több, mint amit IV. Henrik akart, hogy minden paraszt fazekában hús főjön. CSÁSZÁR. Ez az, hogy minden parasztház kandallójához odaülhessek... mit tudom én... kamarazenét játszani... SONNENFELS. Gyönyörű álom, felség... CSÁSZÁR. S mit ad ezzel szemben az ön forradalma? SONNENFELS `(óvatosabb)`. Tán egy illúziót: a nép azt hiheti, hogy maga kovácsolja a sorsát... A párizsi újságokból legalább ilyesmit látok... S a nehéz helyzetek sok kiváló embert is fölvethetnek... Míg egy túlolajozott államban, ahol minden a hivatalnoki kar síma kerékszíjain mozog... CSÁSZÁR `(indulatosan)`. Vagyis azt millió lelkes ember csinálja. Ezt meg én magamban -- betegen -- egy ellenkező hivatalnoki karral... Látom, hogy ön is titkos forradalmárrá lett, mert egy vén börtönt szétdobáltak... SONNENFELS. Felség... én felséged házának köszönhetem, hogy olyan szép életem van, amilyenről öcséim nem is álmodtak... S nemcsak én. -- Felséged a származásomra célzott... Engem ugyan vallásom elválaszt népemtől, de azért nem tudok közönyösen gondolni arra, hogy felséged Morvaországban ötvenezer, Magyarországon nyolcvanezer, Galíciában kétszázezer emberről szedte le a sárga foltot... CSÁSZÁR. S tettem polgárokká őket, ami egyik fő oka a többi polgár irántam való gyűlöletének. SONNENFELS. Arról tehát, hogy az én viszonyom mi felségedhez s dicső terveihez, amelyeknek szerény munkása voltam -- úgy hiszem, kár beszélni... De felséged, mint történészhez s a sok változást látott ótestamentumi bölcsek törpe utódjához fordult hozzám... CSÁSZÁR `(megöleli, megveregeti a hátát)`. Jól van, jól, semmi baj sincs köztünk... Mindig nagy s ritka öröm nekem, ha egy okos emberrel beszélhetek. SONNENFELS. S nekem, ha a világtörténelem egyik legnagyobb uralkodójának valamiben segítségére lehetek. `(Meghajlik, közben el az államhivatal felé.)` SZEMÉLYI TITKÁR `(belép)`. Pálffy Károly gróf, a magyar kancellár kér felségedtől kihallgatást. CSÁSZÁR. Kéretem a grófot... PÁLFFY `(belép, meghajol. József a kandallóra könyökölve áll s nem néz rá)`. PÁLFFY `(torokköszörülés után)`. Nem pusztán a magam kezdeményezéséből kértem felségedtől ezt a kihallgatást... Az államtanács ülése döntött így, amelyre engem is meghívtak, hogy a magyarországi helyzetről jelentést tegyek. CSÁSZÁR `(fölveti a fejét, s hosszasan nézi)`. Az alkotmány... A magyar alkotmány ... a dicső, nyolcszáz esztendős magyar alkotmány... PÁLFFY. Valóban, ez az a szó, felség, amelyet mint magyar kancellár, akármilyen kellemetlen volt mindkettőnknek, a legáldásosabb rendeletek életbeléptetésénél is, újra és újra ismételnem kellett. CSÁSZÁR. Igen, s én nyolc év után még mindig a türelmi rendelet végrehajtásán vitatkozhatnék az országgyűlésükkel... Nos, tehát...? PÁLFFY. Most is az alkotmányos élet helyreállítását kell felségedtől kérnem. A magyarországi események hatása alatt. CSÁSZÁR. A magyarországi eseményeket ismerem... A jobbágyok -- akik a háború egész súlyát hordják -- ki vannak szipolyozva. A nemesség retteg, hogy e terheket megosztatom vele. A városok, akiknek az ön országgyűlése összesen egy szavazatot adott, nem számítanak. A magas papságról, a szétszalasztott szerzetesekről kár beszélni. Ellenem izgatják a népet. PÁLFFY. A magyarországi hangulat hatása alatt az államtanács -- s Kaunitz kancellár is -- az alkotmányos élet helyreállítását, mint utolsó percben jövő panaceát javasolja felségednek... CSÁSZÁR. Holott Kaunitz hercegnek ugyanaz a véleménye az önök megyéiről -- e népellenes köztársaságokról -- s az úgynevezett magyar alkotmányról, ami énnekem... PÁLFFY. Kaunitz kancellár azonban tapasztalt államférfi s tudja, hogy bizonyos helyzetekben a nemzetek intézményeit és nézeteit, még ha azokat elmaradtaknak és előítéletszerűeknek tartjuk is -- amit én ebben az esetben természetesen nem tartok --, lehetetlen figyelembe nem venni. CSÁSZÁR. Ha a gróf ezzel azt óhajtja tudomásunkra adni, hogy nem vagyok nagy politikus -- vagy egyáltalán nem vagyok politikus abban az értelemben, ahogy önök a politikát értik, ezzel semmi olyat sem mond, amit én magam is ne tudnék... Én nem írtam, mint Nagy Frigyes fiatalon, jámborkodó értekezést Macchiavelli ellen, s nem lettem később, mint ő, hosszú élete alatt a machiavellizmus művészévé... Az én politikám az volt, hogy országomat -- egyik végitől a másikig -- beutaztam, a nagy többség szükségleteit megismertem s ennek megfelelő intézkedéseket tettem és intézményeket alkottam. PÁLFFY. Felséged is tudja, hogy Poroszország háborús terveiben a magyar nemzet elégedetlensége is bekalkuláltatott. Ilyen körülmények közt... CSÁSZÁR. Az elemi politikai bölcsesség is azt diktálja, hogy reformjaimban egy lépést hátráljak... Esetleg azzal a hátsó gondolattal, hogy a béke megkötése, a porosz felleg elvonulása után annál nagyobbat üssek az önök hősködő megyéiben a fölbátorkodott szájakra... Ez azonban számomra lehetetlen... Az utódom tán hajlandó lesz rá, ő olasz iskolát járt... Én azonban vagy belátom, hogy a magyaroknak éppúgy, mint a brabantiaknak rossz kanállal akartam a nagyon is szükséges orvosságot beadni, s akkor őszintén és végleg változtatok módszereimen, vagy azt érzem -- aminthogy bevallom, azt érzem --, hogy én itt nem valami tisztelendő nemzeti természettel, hanem az önzést sallangokkal fedő hazugságokkal állok szemben, s akkor nem bírok... politikából, engedni... PÁLFFY. Felséged elfelejti, hogy a nemzet jellege nemcsak jó tulajdonságokból áll, s a hazugság sallangjai s bizonyos frázisokba burkolózó önzés éppúgy hozzátartoznak -- mint a lelkesedés és bátorság... CSÁSZÁR. ... amelynek felséged... azaz édesanyja a trónját köszönheti... Ismerem, gróf, az egész repertoárt... S megmondhatom -- hogy egy cseh dudás jellemében több tiszteletreméltót találok... PÁLFFY `(büszkén)`. A lovat másképp kell munkába fogni, mint az ökröt, s azt, mint az öszvért... A magyar nemesség csak a könnyű -- igen, kissé sallangos -- hámot bírja. CSÁSZÁR. A hámot csakugyan másképp kell az állatokra rakni -- de, hogy az ön napkeleti stílusában maradjak -- a nap egyformán süt lóra és csacsira, s a közös napfényt élvezve, nekik kell bebizonyítaniuk, hogy nemes paripák, vagy makacs szamarak-e? PÁLFFY `(kissé kihúzza magát, s úgy hallgat, mint aki nem akarja a vitát ebben a modorban folytatni)`. CSÁSZÁR. Nos jó ... Én nem vagyok az, aki nem akar tanulni... S az eredmény -- a birodalom állapota --, sajnos, sokakat fölbátoríthat, hogy iskolamesteremmé lépjenek elő... Nem vettem figyelembe a népek politikai természetét, ezért tört ki a belga forradalom... s ezért kell magyar politikámon is változtatnom. Én mindezt igyekszem belátni... Ha valamely néger országban tettek volna meg királynak, az Angelo Solomo hazájában például, bizonyára ágyékkendőt öltenék, s dárdával a kezemben eljárnék bizonyos törzsi táncokat, mint ahogy most részt veszek a misén s ha megint azon a bizonyos rováson leszek, az udvar jelenlétében veszem fel megint az utolsó kenetet. A magyarok természetéhez azonban -- a nemességről beszélek, mert a jobbágynak az ön hazájában még nem volt módja kifejlesztenie komoly természetét --, bevallom, nagyon nehéz alkalmazkodnom... Mert a magyar nemesség természete szerintem az, hogy a leheletet is kiszedi jobbágya orrából, ugyanakkor úgy szeret beszélni a szabadságról, ahogy Mirabeau gróf sem Párizsban... PÁLFFY. Felség, a Hora lázadás egy állami birtokról indult ki s a magyar jobbágyság leghíresebb kiszipolyozóit felséged ősei tették meg császári szállítókból -- magyar főurakká... CSÁSZÁR. Mert ha polgárosítani akarták Magyarországot, jobban bízhattak a bécsi csirkefogókban, mint a részeges, parázna magyar nemesekben... `(Látva Pálffy sértődését.)` Na jó. Nem akartam megbántani. Lesz országgyűlésük -- mihelyt a békét megkötöttem. S az ágyékkendőt is fölkötöm -- azt a koronát értem -- fölmegyek vele a dombra, hadd mulasson rajtam Európa, `(Határozottan)`. De az október elsején kibocsátott adótörvényt, azt nem vonom vissza. PÁLFFY. Felség -- legalább a nyelvrendeletet... Ez, ami legjobban sérti a nemzetet. CSÁSZÁR. Állítsam vissza azt a kísértet-nyelvet? Amelyen százötven év óta egyetlen értelmes ember nem ír már Európában?... Vagy vezessem be a magyart, amelynek -- épp ön mondta -- az úgynevezett íróit meg sem érti -- annyi új szót kell faragniuk a hiányzó fogalmak számára... Az ország németül, szlávul, románul beszélő polgárai számára -- s ezek vannak többen -- ez sokkal nagyobb megaláztatás, mintha a magyaroknak --, ha legfőbb szenvedélyüket, a pörösködést folytatni akarják -- egy nagy birodalom nyelvét is meg kell tanulniuk. `(Nevet és hátbaveri Pálffyt.)` Ha legalább a franciát akarnák bevezetni! Amin én is levelezek... Sajnos -- ennek is vannak némi politikai akadályai. `(Görcsösen köhög, köhögés közben)`... Na jó, menjen csak kedves Pálffy -- és vigye meg.honfitársainak a hírt, hogy lesz követválasztás. `(Tenyerével mutatja a csinnadrattát.)` ...a bedugult torkokat átöblíthetik... borral és hanggal... Csak a béke, a béke! kedves kancellár úr. `(Pálffy meghajol, s el. József kimerülten a székbe dől, zsebkendőjét szedi elő, s abba köhög bele.)` ERZSÉBET `(óvatosan benyit a dolgozó felől, odamegy Józsefhez, aki hirtelen eldugja a kendőjét, s kiegyenesedik)`. Ah, bocsánat, felség... itt várakoztam a dolgozóban. Chanclos grófnő elment egy percre... S felséged oly hevesen beszélt... aztán... CSÁSZÁR. Ó, semmi, egy kis filozófiai elmélkedés a magyar kancellárral... A népek hámba, illetőleg igába fogásáról társalogtunk... ERZSÉBET. Rég nem látogatott meg felség... És nem is hívatott... CSÁSZÁR `(udvarias közömbösséget erőltetve)`. Igen, szégyellem, elhanyagoltalak... De úgy érzem: egyre kevésbé vagyok arra való, hogy társaságod legyek... Én ugyan nem igen hiszek az asszonyok babonáiban, hogy ha egy várandós asszony valami igen csúnyára néz, vagy ahogy mondani szokás -- megcsudál, annak a gyermeken nyoma marad. De azért ki tudja, miféle utak vannak egy asszony borzalma s a magzat... ERZSÉBET. Felség!.... Ha valami árt -- az ilyen szavak... Én, amíg felségeddel vagyok, egy lélek tulajdonságait nézem, vagy inkább érzem s igen boldog lennék -- ha léteznének utak, amelyeken az, amit felségedben látok abba, akit hordok... `(elfullad, a sírását türtőzteti)`. CSÁSZÁR. Na, mindegy... Én már intézkedtem, hogy a férjed most, hogy a hadak téli táborba vonultak, visszajöjjön a hadseregtől... S a három utolsó hónapot az ő társaságában tölthesd. ERZSÉBET. Ez a gondoskodás azonban nem akadályozhat meg abban, hogy felséged egészsége miatt ne aggódjak. Mindenkitől azt hallom, hogy agyondolgozza, izgatja magát... többet köhög és lázas... CSÁSZÁR. Igen... tudom... Chanclos grófnő a személyi komornyikomat is kivallatja... Hogy még mindig kukoricaszalmán, vagy már matracon alszom-e?... S átizzadom-e a hálóingem?... Túlzás az egész... Rosszabb az idő -- a vénember köhög... ERZSÉBET. Eleonora Lichtenstein látogatott meg tegnap. Most vetette le a gyászruhát s még szebb, mint valaha... Elmondta, felséged milyen barátságos volt hozzá, amikor az őszön Schönbrunnban fölkereste... Ő is rossz hireket hallott... S kérte, mondjam meg, hogy aggódik felséged egészségéért... CSÁSZÁR `(megsimogatja Erzsébet haját)`. Fölösleges a magad aggodalmát a Lichtenstein hercegnőével megtoldanod. Én mindeniknek ismerem a becsét. `(Kis habozás után.)` Eleonora hercegnőt most kizárólag a fia nősülése érdekli. Azok közé a szerencsétlen asszonyok közé tartozik, akik jobbra érdemes szellemüket és szívüket ostoba férfiak imádatának szentelik. De Lichtenstein Károly legalább gentleman volt; ha más jót nehéz is mondani róla... Ez az Alois azonban, aki anyja imádatában az utódja lett, egy csélcsap tökfilkó... ERZSÉBET. Felséged eltereli a szót arról, amiről beszélnünk kell. CSÁSZÁR. Mit mondjak?... A november... Majd megint kitavaszodik, meglesz a kicsinyed... Májusban kimegyünk... Ferenc, te, én -- s ő -- Laxenburgba... Az ölemben fogom tartani, megismerem egy nagyapa érzéseit. Efféle örömök tekintetében úgyis elég mostohán bánt velem a sors. ERZSÉBET. Igen... S épp ezért szeretném, ha rajta át, velünk... Úgy nagyjából ismerem felséged... CSÁSZÁR. ...szíve történetét... Ah, mit ismerhetsz te abból... Hogy a lányom tíz éves korában meghalt... S hogy két feleséget temettem el... S hogy a másodikkal pokolian bántam... No meg... Eleonora -- persze... De az első! Akit imádtam... Akiben -- azt hittem -- egy viszontszerető szívet temetek el... Hidegnek mondottak... Holott csak féltem, mint a megégett ember a gyertyalángtól is... ERZSÉBET `(halkan)`. Nem tudta elfelejteni?... CSÁSZÁR. Őt?... Azt, hogy amíg én... ő irtózott tőlem... ERZSÉBET. Az nem lehet... CSÁSZÁR. Mária Krisztina hugomnál, a belga helytartónál, aki barátnője volt, ott vannak a levelei... ERZSÉBET `(felháborodottan)`. S felségednek megmutatta? CSÁSZÁR. Meg... Irgalomból... `(Keserűen.)` Hogy felejteni segítsen... Persze, a szív útjai kiismerhetetlenek... Húgom s a férje sosem szerettek túlságosan. Tán, hogy belém oltsák a hitet -- hogy engem nem is lehet szeretni... ERZSÉBET. Lehet! CSÁSZÁR. Ha lehet, annál rosszabb! Szörnyű végzet ül mindenen, amit az én szívem -- csápjaival -- megérintett... Téged is ezért féltelek... ERZSÉBET. Nem, nem -- úgy lesz minden, ahogy felséged mondja... Kinn Laxenburgban... CSÁSZÁR. Hát persze... A télen megkötjük a békét... A porosz király hüvelybe dugja a kardját... Sógoromnak, a francia királynak s népének megjön az esze. Tudósaikból csinálnak kormányt, hogy Franciaországból, velem versenyezve csináljanak paradicsomot. A magyarok és belgák belátják, hogy javukat akarjuk. No én is engedek kicsit a fejességemből, magyar ruhába öltözve tanulmányozom a nemzeti természetet... Így lesz minden... Az oroszlánok a gödölyékkel fognak az arab pusztában cicázni... ERZSÉBET. Felség kicsúfol engem . CSÁSZÁR. Nem, csak az ábrándot, az ellágyulást... Amelyre nincsen jogom... SZEMÉLYI TITKÁR `(benyit. Amikor Erzsébet hercegnőt ott látja, meghökken, visszahúzódna)`. CSÁSZÁR `(ingerülten visszatartja)`. Ki az? Mit akarnak... TITKÁR. Sürgős futár... a németalföldi helytartótól... CSÁSZÁR. Lupus in fabula... Most beszéltünk a szeretetükről... Kérem a csomagot. TITKÁR `(odaad egy pecsétes levelet, s kimegy)`. CSÁSZÁR. Csak egy levél! `(Föltöri, olvassa, arca egyre sápadtabb lesz -- a keze remeg.)` ERZSÉBET `(ijedten figyeli, megfogja a levelet tartó karját)`. Valami szörnyű hír? CSÁSZÁR `(begyűri a levelet a zsebébe, fölindultan Erzsébetre néz, aztán erőt vesz magán)`. Nem!... Hol is hagytuk abba? Ja, az oroszlán! S a gödölye... Hogy én is úgy fogok -- nemcsak az unokámmal -- de a belga patriótákkal... ezzel a van der Noot fiskálissal is hancúrozni... Chanclos grófnő hol van?... Micsoda rendetlenség ez, hogy kíséret nélkül ideenged a dolgozómba... ERZSÉBET. Felség, mondja ki... Könnyebb lesz... belehal... CSÁSZÁR. Nem, tépje szét a belsőrészem... mint a spártai róka a köpenyeg alatt a gyereket. `(Csönd.)` Megfutottak. A húgom és a férje! Kiszaladtak Belgiumból! Állítólag a katonai kormányzó kényszerítette -- mert Brüsszel eleste küszöbön áll. Botokkal vernek ki a birodalom legszebb tartományából... Néhány ezer szedett-vedett fölkelő -- aki maga sem tudja, mit akar... Jól felfegyverzett ezredeket, tanult tisztviselőket -- akiket hülyék és intrikusok kormányoznak. ERZSÉBET `(ijedten fut a dolgozó ajtaja felé, benéz)`. Chanclos grófnő, jöjjön gyorsan! CHANCLOS GRÚFNŐ `(hallani, ahogy a harmadik szobából rohan)`, Ah, mindenütt keresem már... Egy percre itt hagyom s eltűnik. Mint egy rossz gyerek. `(Meglátja a császárt,)` Mi történik itt?... Szépen fölizgatták egymást... ERZSÉBET. Nem én... A futár... CHANCLOS. Ah, mit futár!... Nem is tudom, melyiket szidjam össze! CSÁSZÁR. Vigye el a grófnő a főhercegasszonyt... S azonnal fektesse le... CHANCLOS. S felségedet? `(József szigorú pillantása előtt meghátrál. Erzsébethez.)` Na gyerünk... Itt ma nem fogunk ibolyát szedni... `(Erzsébet és Chanclos grófnő a dolgozó felé el. József egyedül marad a szobában, előveszi a levelet -- sápadtan néz a levegőbe.)` ROSENBERG `(benyit sietve, nyilván az asszonyoktól küldve, a dolgozó felől. Amikor a császár nem veszi észre, halkan megszólal)`. Felség! CSÁSZÁR. Ah, ön az?... Kérem, közölje Chanclos grófnővel, hogy Erzsébet főhercegasszony ezentúl csak az én külön engedélyemmel léphet be a Burg Lipót-szárnyába... S egyben megkérem arra is, hogy keresse fel Cobenzl Lipót grófot. Mint teljhatalmú megbízott küldöm az elmozdított -- katonai és polgári kormányzók helyett Belgiumba -- esetleg már csak a határ szélére... ROSENBERG. Miért? Mi történt? CSÁSZÁR. A legnagyobb gyalázat, ami Habsburg-uralkodó fejére szállt... Kaptam egy birodalmat, amelyben rend volt s emberi mértékhez képest boldogság is -- s tíz év multán botokkal kergetnek ki a legszebb tartományomból, amelyet oly boldoggá akartam tenni, mint ősöm, V. Károly korában volt. A helytartók már Luxemburgban tartózkodnak. ROSENBERG. Egy kiürített tartomány -- még nem elveszett tartomány... S ha felséged hajlandó némileg megalkudni a helyzettel... CSÁSZÁR. Megalkudni... Megalkudni... S miféle erők előtt! De jó -- megtanulok alkalmazkodni, a nemzeti természethez, ahogy Pálffy gróf mondta... Egy császárnak nemcsak magánélete -- önérzete sem lehet. Átmegyek a szégyen igája alatt... Meglátjuk, mi haszna lesz? Én azt hiszem, vérszemet kapnak -- a múlt baglyai s a sikátorok hősei egyaránt. `(Függöny)` .