Madách Imre Az ember tragédiája =================== ELSŐ SZÍN ......... `A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a trón mellett áll. Nagy fényesség` Angyalok kara Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent, S pillantásától függ ismét a vég. Ő az erő, tudás, gyönyör egésze, Részünk csak az árny, melyet ránk vetett, Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy Fényében íly osztályrészt engedett. Megtestesült az örökös nagy eszme, Im a teremtés béfejezve már, S az Úr mindentől, mit lehelni enged Méltó adót szent zsámolyára vár. Az Úr Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Év-milliókig eljár tengelyén, Míg egy kerékfogát ujítni kell. Fel hát, világim véd-nemtői, fel, Kezdjétek végtelen pályátokat. Gyönyörködjem még egyszer bennetek, Amint elzúgtok lábaim alatt. `A csillagok védszellemei különböző nagyságú, színű, egyes, kettes csillaggömböket, üstökösöket és ködcsillagokat görgetve rohannak el a trón előtt. Szférák zenéje halkan` Angyalok kara Milyen büszke láng-golyó jő Önfényében elbizottan, S egy szerény csillagcsoportnak Ép ő szolgál öntudatlan. - Pislog e parányi csillag, Azt hinnéd, egy gyönge lámpa, S mégis millió teremtés Mérhetetlen nagy világa. - Két golyó küzd egymás ellen Összehullni, szétsietni: S e küzdés a nagyszerű fék, Pályáján tovább vezetni. - Mennydörögve zúg amaz le, Távulnan rettegve nézed: S kebelében milljó lény lel Boldogságot, enyhe béket. - Mily szerény ott - egykor majdan Csillaga a szerelemnek, Óvja őt meg ápoló kéz Vígaszúl a földi nemnek. - Ott születendő világok, Itt enyészők koporsója: Intő szózat a hiúnak, Csüggedőnek biztatója. - Rendzavarva jő amott az Üstökös rettentő képe: S ím, az Úr szavát meghallva, Rend lesz útja ferdesége. - Jöszte, kedves ifjú szellem, Változó világgömböddel, Aki gyászt és fénypalástot, Zöld s fehér mezt váltogatsz fel. A nagy ég áldása rajtad! Csak előre csüggedetlen; Kis határodon nagy eszmék Fognak lenni küzdelemben. S bár a szép s rút, a mosoly s könny, Mint tavasz s tél, kört vesz rajta, Fénye, árnya lészen együtt: Az Úr kedve és haragja. `A csillagok védszellemei elvonultak` Gábor főangyal Ki a végtelen ürt kimérted, Anyagot alkotván beléje, Mely a nagyságot s messzeséget Egyetlen szódra hozta létre: Hozsána néked, Eszme! `Leborul` Mihály főangyal Ki az örökké változandót, S a változatlant egyesíted, Végetlent és időt alkotva, Egyéneket és nemzedéket: Hozsána néked, Erő! `Leborul` Ráfael főangyal Ki boldogságot árjadoztatsz, A testet öntudatra hozva, És bölcsességed részesévé Egész világot felavatva: Hozsána néked, Jóság! `Leborul` `Szünet` Az Úr S te, Lucifer, hallgatsz, önhitten állsz, Dicséretemre nem találsz-e szót, Vagy nem tetszik tán, amit alkoték? Lucifer S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag Más-más tulajdonokkal felruházva, Miket előbb, hogysem nyilatkozának, Nem is sejtettél bennök, úgy lehet, Vagy, ha igen, másítni nincs erőd, Nehány golyóba összevissza gyúrva, Most vonzza, űzi és taszítja egymást, Nehány féregben öntudatra kél, Míg minden megtelt, míg minden kihűlt, És megmarad a semleges salak. - Az ember ezt, ha egykor ellesi, Vegykonyhájában szintén megteszi. - Te nagy konyhádba helyzéd embered, S elnézed néki, hogy kontárkodik, Kotyvaszt s magát istennek képzeli. De hogyha elfecsérli s rontja majd A főztet, akkor gyúlsz késő haragra. Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? - Aztán mi végre az egész teremtés? Dicsőségedre írtál költeményt, Beléhelyezted egy rossz gépezetbe, És meg nem únod véges-végtelen, Hogy az a nóta mindig úgy megyen. Méltó-e ilyen aggastyánhoz e Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet? Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli Urát, de torzalak csak, képe nem; Végzet, szabadság egymást üldözi, S hiányzik az összhangzó értelem. - Az Úr Csak hódolat illet meg, nem bírálat. Lucifer Nem adhatok mást, csak mi lényegem. `Az angyalokra mutatva` Dicsér eléggé e hitvány sereg, És illik is, hogy ők dicsérjenek. Te szülted őket, mint árnyát a fény, De mindöröktől fogva élek én. Az Úr Hah, szemtelen! Nem szült-e az anyag, Hol volt köröd, hol volt erőd előbb? Lucifer Ezt tőled én is szintúgy kérdhetem. Az Úr Én végtelen időtől tervezem, S már bennem élt, mi mostan létesűlt. Lucifer S nem érzéd-e eszméid közt az űrt, Mely minden létnek gátjaul vala, S teremtni kényszerültél általa? Lucifer volt e gátnak a neve, Ki a tagadás ősi szelleme. - Győztél felettem, mert az végzetem, Hogy harcaimban bukjam szüntelen, De új erővel felkeljek megint. Te anyagot szültél, én tért nyerék, Az élet mellett ott van a halál, A boldogságnál a lehangolás, A fénynél árnyék, kétség és remény. - Ott állok, látod, hol te, mindenütt, S ki így ösmérlek, még hódoljak-e? Az Úr Hah, pártos szellem! El előlem, el, Megsemmisíthetnélek, de nem teszem, Száműzve minden szellemkapcsolatból Küzdj a salak közt, gyűlölt, idegen. S rideg magányod fájó érzetében Gyötörjön a végetlen gondolat: Hogy hasztalan rázod porláncodat, Csatád hiú az Úrnak ellenében. Lucifer Nem úgy, ily könnyen nem löksz el magadtól, Mint hitvány eszközt, mely felesleges lett. - Együtt teremténk: osztályrészemet Követelem. Az Úr `gúnnyal` Legyen, amint kivánod. Tekints a földre, Éden fái közt E két sudar fát a kellő középen Megátkozom, aztán tiéd legyen. Lucifer Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy - S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni. `Indul` Angyalok kara El Isten színétől, megátkozott, Hozsán' az Úrnak, ki törvényt szabott. - . MÁSODIK SZÍN ............ `A paradicsomban. Középen a tudás és az örök élet fái. Ádám és Éva jőnek, különféle állatok szelíd bizalommal környezik őket. Az ég nyílt kapuján dics (glória) sugárzik elő, s angyali karok halk harmóniája hallik. Verőfényes nap` Éva Ah, élni, élni: mily édes, mi szép! Ádám És úrnak lenni mindenek felett. Éva Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk, És mindezért csupán hálát rebegnünk, Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket. Ádám A függés, látom, életelv neked. - Szomjúzom, Éva, nézd, mi csábosan Néz e gyümölcs ránk. Éva Majd szakítok egyet. Az Úr szava Megállj, megállj, egész földet neked Adám, csak e két fát kerüld, kerüld, Más szellem óvja csábgyümölcseit, S halállal hal meg, aki élvezi.- Amott piroslik a szőlőgerezd, Ott enyhe árnyék kínál nyúgalommal, Ragyogó délnek tikkasztó hevében. Ádám Csodás parancs, de úgy látszik, komoly. Éva Miért szebb e két fa, mint más; vagy miért Ép ez tilalmas? Ádám Hát mért kék az ég, Miért zöld a liget, - elég, hogy úgy van. Kövessük a szót, jöjj utánam, Éva. `Letelepednek egy lugosban` Éva Hajolj keblemre, én meg majd legyezlek. `Nagy szélroham, Lucifer a lombok közt megjelenik` Ádám Hah, nő! Mi ez, nem hallék még hasonlót. Miként ha ellenséges idegen Erő tört volna rajtunk. Éva Reszketek. Az égi zengzet is elhallgatott. Ádám Itt kebleden, úgy tetszik, hallom azt még. Éva Én meg, ha ott fenn a dics elborúl, Itt lenn találom azt szemedben, Ádám. Hol is lelhetném másutt kívüled, Kit létre is csak hő vágyad hozott, Mint fényárjában a fejedelmi nap - A mindenségben árván hogy ne álljon - A víz szinére festi önmagát, S enyelg vele, örül, hogy társa van, Nagylelküen felejtvén, hogy csupán Saját tüzének halvány mása az, Mely véle együtt semmivé borulna. Ádám Ne szólj igy, Éva, meg ne szégyeníts. Mi a hang, hogyha nincs ki értené? Mi a sugár, ha szín nem fogja fel? Mi volnék én, ha mint visszhang s virágban, Benned szebb létre nem feselne létem, Melyben saját magam szerethetem? Lucifer E lágy enyelgést mért is hallgatom? - Elfordulok, máskép oly szégyen ér még, Hogy a hideg, számító értelem Megírigylendi a gyermekkedélyt. `Egy madárka énekelni kezd egy közel ágon` Éva Hallgasd csak, Ádám, oh mondd, érted-e E kis bohó szerelmes énekét? Ádám Én a patak zúgását hallgatám, És azt találom, szintén így dalolt. Éva Minő csodás összhang ez, kedvesem, E sokszerű szó és egy értelem. - Lucifer Mit késem ennyit? Fel munkára, fel, Megesküvém vesztökre, veszniök kell. S kétkedve állok mégis újra meg, Nem küzdök-e hiába a tudás, A nagyravágyás csábos fegyverével Őellenek, kik közt mint menhely áll, Mely lankadástól óvja szívöket, Emelve a bukót: ez érzelem. De mit töprengek. Az nyer, aki mer. `Új szélroham. Lucifer a megrettenő emberpár előtt megjelenik. A dics elborul. Lucifer kacag` Mit álmélkodtok? `Évához, ki futásnak indul` Oh, megállj, kecses hölgy! Engedd egy percre, hogy csodáljalak. `Éva megáll, s lassankint felbátorodik` Lucifer `félre` E mintakép milljószor újuland meg. `Fenn` Ádám, te félsz? Ádám Tőled, hitvány alak? Lucifer `félre` Ez is jó ős a büszke férfinemnek. `Fenn` Üdvöz légy, szellem-testvér! Ádám Mondd, ki vagy? Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről? Lucifer Amint tetszik, nálunk ez egyre megy. Ádám Nem tudtam, hogy van ember még kívülünk. Lucifer Hohó, nagyon sok van még, mit te nem tudsz, S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg Azért teremtett volna-e porodból, Hogy a világot ossza meg veled? Te őt dicséred, ő téged kitart, Megmondja, végy ebből és félj amattól, Óv és vezet, mint gyapjas állatot; Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet. Ádám Hogy eszméljek? - S nem eszmélnék-e hát: Nem érzem-é az áldó napsugárt, A létezésnek édes örömét És Istenemnek végtelen kegyét. Ki engemet tőn e föld istenévé? Lucifer Ezt tartja tán az a kis féreg is, Mely a gyümölcsöt eszi el előled. Meg a sas, mely a kis madárra csap. Avagy mi tesz nemesbbé tégedet? Egy szikra az, mely bennetek dereng, Egy végtelen erőnek mozzanása; Mint a pataknak egyes habjai, Egy percre felcsillogva visszahullnak Közös medröknek szürke mélyibe. - Igen, tán volna egy, a gondolat, Mely öntudatlan szűdben dermedez, Ez nagykorúvá tenne, önerődre Bizván, hogy válassz jó és rossz között, Hogy önmagad intézzed sorsodat, S a gondviselettől felmentene. De trágyaféregül tán jobb neked Tenyészni kis körödnek lágy ölében S tudás nélkűl elfogyni életeddel. - Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben, Nemes, de terhes, önlábunkon állni. - Ádám Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé. Éva Én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz - - - Lucifer De a tudás sem volna még elég; Hogy testesűljön nagyszerű müvekben, A halhatatlanság is kellene. Mit képes tenni az arasznyi lét? E két fa rejti mind e birtokot, S ettől tiltott el, aki alkotott. Tudsz, mint az Isten, azt ha élvezed, Ettől örök ifjú marad kecsed. Éva Mégis kegyetlen a mi alkotónk! Ádám De hátha megcsalsz? `A dics kissé kitisztul` Égi kar Jaj neked, világ, Az ős tagadás kisért. Az Úr szava Ember, vigyázz! Ádám Mi hang ez ismét? Lucifer A szél gallyakat ráz. Segítsetek, Ti elemek, Az embert nektek Szerezni meg. - `Szélroham, a dics elborul` E két fa az enyém. Ádám Ki vagy tehát te? Hisz olyannak tűnsz fel, mint mi vagyunk. Lucifer Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg, Nézd e vakondot földet túrva lenn, Mindkettőt más-más láthatár övedzi. A szellemország látköröd-kívül van, És ember az, mi legmagasb neked. Az ebnek is eb legfőbb ideálja, S megtisztel, hogy ha társaúl fogad. De épen úgy, miként te őt lenézed, És állsz felette végzete gyanánt, Áldást vagy átkot szórva istenűl rá, Épúgy tekintünk rátok mi alá, A szellemország büszke részesi. Ádám S azoknak volnál hát te egyike? Lucifer Igen, erősek közt a legerősebb, Ki ottan álltam az Úr trónja mellett, S legszebb dicséből osztályom kijárt. Ádám Mért nem maradtál hát a fényes égben, E porvilágra mért jöttél közénk? Lucifer Megúntam ott a második helyet, Az egyhangú, szabályos életet, Éretlen gyermek-hangu égi kart, Mely mindég dícsér, rossznak mit se tart. Küzdést kivánok, diszharmóniát, Mely új erőt szül, új világot ád, Hol a lélek magában nagy lehet, Hová, ki bátor, az velem jöhet. Ádám Megmondta Isten, hogy büntetni fog, Ha más utat választunk, mint kitűzött. Éva Miért büntetne? - Hisz, ha az utat Kitűzte, melyen hogy menjünk, kivánja, Egyúttal ollyanná is alkotott, Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon. Vagy mért állított mély örvény fölé, Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. - Ha meg a bűn szintén tervében áll, Mint a vihar verőfényes napok közt, Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong, Mint ezt, mivel éltetve melegít? Lucifer Lám, megjelent az első bölcselő! - Nagy sor jövend utánad, szép hugom, Mely milljó úton ezt vitatja újra - - - A tébolydába téved sok közűlök, Sok visszaretten, révbe egy sem ér. Hát hagyjatok fel az okoskodással, Minden dolognak oly sok színe van, Hogy aki mindazt végigészleli. Kevesbet tud, mint első pillanatra, S határozatra jőni rá nem ér. A tett halála az okoskodás. - Éva Én hát szakítok egyet a gyümölcsből. Ádám Megátkozá az Úr. `Lucifer kacag` De csak szakíts. Jőjön reánk, minek ránk jőni kell, Legyünk tudók, mint Isten. `A tudás almáját előbb Éva, aztán Ádám megízleli` Éva S efelett Örökké ifjak. - Lucifer Erre, erre csak. A halhatatlanságnak fája ez. - Siessetek hát! `A másik fa felé vonja őket, egy Cherub lángoló karddal útjokat állja` Cherub Félre, bűnösök! Az Úr szava Ádám, Ádám! Elhagytál engemet, Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban. Éva Végünk van! Lucifer Csüggedtek? Ádám Korántse hidd. Csak ébredésem borzongása ez. - El innen, hölgyem, bárhová, - el, el! Idegen már s kietlen ez a hely. Égi kar Ah, sírjatok testvéri könnyeket, Győz a hazugság - a föld elveszett. - . HARMADIK SZÍN ............. `Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. Kis, durva fakaliba. Ádám cövekeket ver le kerítésül. Éva lugost alkot. Lucifer` Ádám Ez az enyém. A nagy világ helyett E tér lesz otthonom. Birok vele, Megvédem azt a kártevő vadaktól, És kényszerítem nékem termeni. Éva Én meg lugost csinálok, épen olyat, Mint az előbbi, s így közénk varázslom A vesztett Édent. Lucifer Vajh, mi nagy szavat Mondottatok ki. A család s tulajdon Lesz a világnak kettes mozgatója, Melytől minden kéj s kín születni fog. És e két eszme nő majd szüntelen, Amíg belőle hon lesz és ipar, Szülője minden nagynak és nemesnek, És felfalója önnön gyermekének. Ádám Rejtélyeket beszélsz. Igérted a Tudást, az ösztön kéjéről lemondtam Érette, hogy, bár küzdve, nagy legyek. S mi az eredmény? Lucifer Hát nem érzed-e? Ádám Érzem, hogy Isten amint elhagyott, Üres kézzel taszítván a magányba, Elhagytam én is. Önmagam levék Enistenemmé, és amit kivívok, Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem. Lucifer `félre` Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek, Meglátjuk szíved, villámok ha égnek. Éva Nekem meg büszkeségem az csupán, Hogy a világnak anyja én leszek. Lucifer `félre` Dicső eszmény, mit a nő szíve hord, Megörökítni a bűnös nyomort. Ádám Mit is köszönjek néki? Puszta létem? Hisz az a lét, ha érdemes leszen Terhére, csak fáradságom gyümölcse. A kéjet, amit egy ital viz ád, Szomjam hevével kell kiérdemelnem, A csók mézének ára ott vagyon - Amely nyomán jár - a lehangolásban. De hogyha a hálának csatja mind Le is hullt rólam, bár szabad levék Alkotni sorsom és újból lerontni, Tapogatózva amit tervezék - Ahhoz segélyed sem kellett talán, Megbírta volna azt saját erőm. S te nem mentél meg a súlyos bilincstől, Mellyel testem por földéhöz csatol. Érzem, bár nem tudom nevét, mi az, Talán egy hajszál - annál szégyenebb -, Mi korlátozza büszke lelkemet. Nézd, ugranám, és testem visszahull, Szemem, fülem lemond szolgálatáról, Ha a távolnak kémlem titkait; S ha képzetem magasb körökbe von, Az éhség kényszerít, hunyászkodottan Leszállni ismét a tiprott anyaghoz. Lucifer Ezen kötél erősb, mint én vagyok. Ádám Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen, Ha e láthatatlan pókháló, e semmi, Mit százezer lény észre sem veszen, S hálója közt szabadság érzetével Fickándozik, mit csak nehány kivált Magasb szellem sejt, még dacol veled. Lucifer S csakis ez az, mi vélem bír dacolni, Mert szellem, mint én. Vagy tán azt hiszed, Hogy, mert elrejtve munkál s zajtalan, Nem is erős? - Ne hidd, homályban űl, Mi egy világot rendít és teremt, Mert látásától megszédűlne a fej. Csak ember műve csillog és zörög, Melynek határa egy arasznyi lét. Ádám Hagyd megtekintnem hát e működést - Egy perce csak, keblem, tudod, erős -, Mely rám befolyhat, aki enmagamban Olyan különvált és egész vagyok. Lucifer `Vagyok` - bolond szó. Voltál és leszesz. Örök levés s enyészet minden élet. De nézz körűl és láss szellem-szemekkel. - Ádám `amit a következőkben mond, mind láthatóvá is lesz` Mi áradat buzog fel így körűlem, Magasba törve szakadatlanúl, Hol kétfelé vál s a földsarokig Vihar gyanánt rohan? Lucifer Az a melegség, Mely életet visz a jegek honába. Ádám Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut Mellettem el, hogy félek, elsodor, És mégis érzem éltető hatását: Mi az, mi az? Elkábulok belé. - Lucifer Ez a delej. Ádám Alattam ing a föld. Amit szilárdnak és alaktalannak Tartottam eddig, forrongó anyag lőn, Ellentállhatlan, mely alak után tör, Életre küzd. Amarra mint jegec, Emerre mint rügy. Oh, e zűr között Hová lesz énem zárt egyénisége, Mivé leszesz, testem, melyben szilárd Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám Nagy terveimben és nagy vágyaimban? Te elkényeztetett gyermek, ki bajt S gyönyört szerezsz számomra egyiránt. Nehány marok porrá sülyedsz-e csak, Míg többi lényed víz és tünde lég, Mely még imént piroslott és örült, S legott voltammal a felhőbe gőzölt? Minden szavam, agyamban minden eszme Lényemnek egy-egy részét költi el. Elégek! - És a vészhozó tüzet Talán rejtélyes szellem szítogatja, Hogy melegedjék hamvadásomon. - El e látással, mert megőrülök. Ily harcban állni száz elem között Az elhagyottság kínos érzetével, Mi szörnyű, szörnyű! - Oh, miért lökém el Magamtól azt a gondviseletet, Mit ösztönöm sejtett, de nem becsűlt, S tudásom óhajt - oh de hasztalan. Éva Úgy-é, úgy-é, hasonlót érzek én is. Ha majd te harcolsz a fenevadakkal, Vagy én lankadva kertünk ápolom, Körültekintek a széles világon, És égen-földön nem lesz egy rokon, Nem egy barát, ki biztasson vagy óvjon, Nem így volt ám ez egykor, szebb időben. Lucifer `gúnyosan` Hiszen, ha oly kicsínyes lelketek, Hogy fáztok ápoló gond s kéz ne'kűl, S alárendeltség oly szükségetek: Idézek én fel istent számotokra, Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg: E földnek szellemét, ismérem őt Az égi karból, szép szerény fiú. - Jelenjél meg, szellem, Látod, nem bírsz velem, Az ősi tagadás Hiv, hisz nem merne más. `A földből lángok csapnak fel, tömör fekete felhő képződik szivárvánnyal, iszonyúan mennydörögve` Lucifer `hátralépve` Ki vagy te, rém - nem téged hívtalak, A föld nemtője gyönge és szelíd. A Föld Szellemének szava Mit gyöngeűl látál az égi karban, Az önkörében végtelen, erős. - Im itt vagyok, mert a szellem szavának Engednem kelle, ámde megjegyezd, Hogy fölzaklatni s kormányozni más. Ha felveszem saját képem, leroskadsz, S eme két féreg itt megsemmisűl. Lucifer Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe Az ember, hogyha istenűl fogad? A Föld Szellemének szava Elrészletezve vízben, fellegekben, Ligetben, mindenütt, hová benéz Erős vágyakkal és emelt kebellel. `Eltűnik` `A ligetet, forrást tünde játszi nimfák népesítik` Éva Ah, nézd e kedves testvér arcokat, Nézd, nézd, mi bájosan köszöntenek, Nincs többé elhagyottság, rengeteg, A boldogság szállott közénk velek. Ők adnak búnkban biztató szavat, A kétkedésben jó tanácsokat. Lucifer Nem is kérhettek jobb helyütt tanácsot - Kik, amint kértek, már határozátok - Mint épp e kedves tünde alakoktól, Kik úgy felelnek, mint kérdésetek szól: A tiszta szívre mosolyogva néznek, Ijesztő réműl a kétségb'esőnek; Ők kísérendnek végig száz alakban, Százféleképen átalváltozottan, A fürkésző bölcs észnek üde árnya S örök ifjú sziveknek ideálja. Ádám Mit ér, mit ér e játék csillogása, Előttem mely foly, nem hatok belé - S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. - Ne hitegess, Lucifer, ne tovább, Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad. Lucifer `félre` Keserves lesz még egykor e tudásod, S tudatlanságért fogsz epedni vissza. `Fenn` De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör Percét is harccal kell kiérdemelned; Sok iskolát kell még addig kijárnod, Sokat csalódnod, míg mindent megértesz. Ádám Könnyű neked beszélni tűrelemről, Előtted egy öröklét van kitárva, De én az élet fájából nem ettem, Arasznyi lét, mi sietésre int. Lucifer Minden, mi él, az egyenlő soká él, A százados fa s egynapos rovar. Eszmél, örűl, szeret és elbukik, Midőn napszámát s vágyait betölté. Nem az idő halad: `mi` változunk, Egy század, egy nap szinte egyre megy. Ne félj, betöltöd célodat te is, Csak azt ne hidd, hogy e sár-testbe van Szorítva az ember egyénisége. Látád a hangyát és a méherajt: Ezer munkás jár dőrén összevissza, Vakon cselekszik, téved, elbukik, De az egész, mint állandó egyén, Együttleges szellemben él, cselekszik, Kitűzött tervét bizton létesíti, Míg eljön a vég, s az egész eláll. - Portested is széthulland így, igaz, De száz alakban újolag felélsz. És nem kell újra semmit kezdened: Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl, Köszvényedet őbenne folytatod, Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, Évmilliókra lesz tulajdonod. Ádám Ez visszapillantása az öregnek, De ifjú keblem forró vágya más: Jövőmbe vetni egy tekintetet. Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek. Éva Hadd lássam én is, e sok újulásban Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam. Lucifer Legyen. Bűbájat, szállítok reátok, És a jövőnek végeig beláttok Tünékeny álom képei alatt; De hogyha látjátok, mi dőre a cél, Mi súlyos a harc, melyben útatok tér; Hogy csüggedés ne érjen e miatt, És a csatától meg ne fussatok: Egére egy kicsiny sugárt adok, Mely biztatand, hogy csalfa tünemény Egész látás - s e sugár a remény. - `Ezalatt Ádámot és Évát kalibába vezeti, kik ott elszunnyadnak` . NEGYEDIK SZÍN ............. `Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint Fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap` Lucifer Felséges úr! Aggódva kérdi néped, Mely elvérezni boldog lenne érted, Vajon mi az, mi a nagy fáraót Nem hagyja trónja vánkosán pihenni? Mért áldozod fel a nap kéjeit, Az éjnek édes álomképeit, És nem bizod gondját nagy terveidnek A rabszolgára, akit az megillet, Midőn már úgyis a széles világon Minden dicsőség, úralom tiéd S a kéj, mit ember elviselni bír. - Száz tartomány bő kincse mond urának. Neked nyit kelyhet illatos virága, S édes gyümölcsöt csak neked növel. Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd: A szőke szépség, lankadó szemével; Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény, A barna lányka, lihegő ajakkal, Égő szemében őrült szenvedéllyel Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed, Mind érzi, hogy betölté hívatását, Ha néhány perced fűszerezni tudta. Ádám Mindennek nincsen szűmre ingere. Mint kénytelen adó jő, nem csatázok Érette, nem köszönhetem magamnak. - De itt e művel, melyet alkotok, Azt tartom, hogy megleltem az utat, Mely a valódi nagysághoz vezet. Művészetét a természet csodálja, S évezredekre hirdeti nevem. Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse: Erősebb `lett` az ember, mint az Isten. Lucifer S oh, fáraó, mégis boldog vagy-é E képzeletben? Tedd kezed szivedre. Ádám Nem én. Űrt érzek, mondhatatlan űrt. De mindegy. hisz nem boldogságot esdtem, Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem. Csak a tömeg ne sejtse kínomat - Ha sajnálhatna, nem imádna többé. Lucifer Hát hogyha egykor átlátod magad, Hogy a dicsőség percnyi dőre játék? Ádám Az nem lehet. Lucifer S ha mégis? Ádám Halni térnék, Megátkozván utánam a világot. Lucifer Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer, Sőt újra kezdesz, régi sikereddel. `A dolgozó rabszolgák közül egyet a felügyelők annyira vernek, hogy ez jajveszékelve és üldözötten egész a nyílt csarnokba fut, s a trón előtt összerogy` A rabszolga Uram, segíts! `A munkások közül Éva, mint a rabszolga neje, kibontakozik, s fájdalmas sikoltással férjére borul` Éva Hiába kéred azt. Ki kínjainknak nem volt részese, Nem ért, nem ért! - Halk a jajnak szava, S a trón magas. Mért nem hívsz engemet, Ki eltakarlak s testemmel fogok fel Minden csapást? Ádám `a betóduló felügyelőkhöz, kik a rabszolgát s nejét ki akarják hurcolni` Hagyjátok ott. El innét. `A felügyelők el` Mi ismeretlen érzés száll szivembe, Ki e nő és mi bűve-bája van, Mellyel, mint lánccal, a nagy fáraót Lerántja porban fetrengő magához? - `Felkel` Lucifer Ez ismét a szálaknak egyike, Melyekkel gúnyul vett körűl urad, Eszedbe hozni hernyó voltodat, Ha önhitedben lepkeként csapongsz. E vékony szál, láttad már, mily erős, Kisiklik ujjainkból, és azért Nem téphetem szét. Ádám `lejőve a trón lépcsőin` Azt ne is müveld. Amilyen sértő, époly kellemes. Lucifer De illetlen, hogy egy bölcs és király Alatta nyögjön. Ádám Mit tegyek tehát? Lucifer `gúnnyal` Nincsen más hátra, mint hogy a tudás Tagadja létét e rejtett fonálnak: S kacagja durván az erő s anyag. Ádám Én nem birom kacagni, sem tagadni. Éva Ah, kedvesem, véred csorogva foly, Megállitom; fáj úgyebár, nagyon? Rabszolga Az élet fáj csak, már nem fáj soká. Éva Nem úgy, nem úgy, mért éltél volna eddig, Ha most halnál meg, amint meglelél. Rabszolga Miért él a pór? - A gúlához követ Hord az erősnek, s állítván utódot Jármába, meghal. - Milljók egy miatt. Ádám Ah, Lucifer, mi rettentő beszéd ez! Lucifer A haldokló hagymázos őrülése - - - Ádám Mit is beszélt? Lucifer Nagy fáraó, mi bánt? No, mondhatom, hogy nagyszerű dolog: Egy rabszolgával a földön kevesb van. Éva Neked silány szám, nékem egy világ, Oh jaj, ki fog majd engemet szeretni? - Rabszolga Én többé nem. - Felejts el, nő, örökre. `Meghal` Ádám Majd foglak én. El innen a halottal. `A hullát felveszik` Fel, hölgyem, e trón pamlagán helyed: A bájnak épen úgy fejedelme vagy, Mint az erőnek én - meg kelle lelnünk Egymást akárhol. Éva Oh, nagy fáraó, Tudom, parancsod a pór végzete, Nem is szabódom, csak kevés időt Engedj magamnak, azután parancsolj. Ádám Ne többször e szót. Oh, hát birodalmam Sohsem megy-é túl a parancs szaván? Éva Elég, ha egyelőre a parancs Nem illet fájva, - oh ne írigyeld Ez első percben könnyem a halottól. - Mi szép halott, ah istenem, mi szép! `Ráborul` Ádám Szép és halott; mi ellentétel ez: Törekvésinkre gúny e nyúgalom, Vagy hivságunkra szánalmas mosoly. Lucifer Szökött rabszolga, ki veled dacol, Mondván: erősebb lettem láncaidnál. Ádám A holtnak béke, az élőnek üdv. Amaz könnyed nem érzi, mosolyod Nélkülöznöm kín. `A halottat kiviszik. Ádám Évát a trónra vezeti` Oldalamra, nő! Ah mílyen édes kebleden pihenni. `Jajveszékelés a munkások közt; Éva összerezzen` Mi lelt, szerelmem? Éva Oh, nem hallod-e A nép jaját? Ádám Először vettem észre. Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá, Csókolj meg és feledd el a világot. `Luciferhez` Te meg némítsd el azt a jajgatást. Lucifer Azt nem birom, ez már a nép joga, Együtt öröklé az igával azt. `Ismét jajszó, Éva felsikolt, Ádám fölemelkedik` Ádám Hölgyem, te szenvedsz, s nem tudom, miként Segítsek rajta. Szíveden keresztül A jajszó, mint villám, fejembe csap, S úgy érzem, a világ kiált segélyt. Éva Oh fáraó, zúzz el, de megbocsáss, Ha a nép jajja nem hágy megnyugodni! Ládd, jól tudom, hogy szolgálód vagyok, Hogy éltem célja tégedet mulatni, Felejtek mindent, kívülem mi van: Nyomort, nagyságot, ábrándot, halottat, Hogy mosolyom üdv, ajkam láng legyen; De hogyha a nép, e milljókarú lény, Korbácsolt háttal jajgat odakint: Mint fájó testnek kisded porcikája, Én, én, a népnek elszakadt leánya, Szívemben érzem szintén mind e kínt. Ádám És én veled. - A milljók egy miatt - Mondá a holt is. Éva Oh nagy fáraó! Komor levél, és én vagyok oka, Űzz el magadtól, vagy taníts, miként kell Siketté lennem. Ádám Jobb mester valál te, Mert megtanítál a jajt hallanom. - Ne halljam többé. - Ím, legyen szabad A szolganép. Mit is ér a dicsőség, Mit egy személyben ér utól az ember Milljók vesztével és milljók jajával, Kikben szintén az az ember lehel; Milljószor érzem a kínt, egyszer a kéjt. Lucifer Ah, fáraó, rajongsz; hisz a tömeg A végzet arra ítélt állata, Mely minden rendnek malmán húzni fog, Mert arra van teremtve. Már ma mentsd fel: Amit te eldobsz, ő meg nem nyeri, És új urat keres holnap magának. Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán, Ha a gazdának szükségét nem érzi? Ha kebelében öntudat lakik? Ádám Miért jajgat hát, mintha fájna néki A szolgaság? Lucifer Fáj, bár nem tudja, mi. Mert minden ember uralomra vágy. Ez érzet az, s nem a testvériség, Mi a szabadság zászlajához űzi A nagy tömeget - ámbár öntudattá Nem ébred benne, és csak sejtelemkint Zaklatja minden olyasért, mi új S mi tagadása a már meglevőnek; Abban remélvén testesűlve látni A boldogságról képzett álmait. Pedig mély tenger a nép: bármi napfény Sem hatja át tömét; sötét leend az, Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet, És mely hullám esetleg ép te vagy. Ádám S mért épen én? Lucifer Vagy más, veled rokon. Kiben tudattá vált a népi ösztön, S ki a szabadság bámult bajnokául Fényes helyedre tolakodni mer. Míg a tömeg, nem nyerve semmit is, Nevet cserél, a gazda megmarad. Ádám Mi végtelen körút okoskodásod, Melyből menekvés nincsen is talán. Lucifer Vagyon menekvés. Adj ezen nehány Kivált egyénnek láncot és gyürűt, Adj más játékszert, s mondd: ím a tömeg Fölébe tollak, ez teszen nemesbé - És elhiszik, és a népet lenézvén Elszívelik, hogy őket is lenézd. Ádám Ne kísérts ily csábító álokokkal. El a szolgákkal! Légyen mind szabad. Hirdesd ki nékik, ám de jól siess, Hogy, míg megbánom, késő is legyen már. Lucifer `félre` Előre csak önhitten útadon, Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von. `Kimegy` Ádám E mű meg álljon bevégzetlenűl, Intő rom annak, aki nagyra tör, Erőnk s gyöngénknek nagy kérdőjele. `Kint nagy örömzaj, a munkások eloszolnak. Lucifer visszatér` Örülj, pór, a nagyság hogy meghajolt Előtted. Csak ne hidd, hogy kényszerítve. Éva Vigasztalódjál, oh én kedvesem, Úgyis mit ér az a rideg dicsőség, Hideg kígyóként mely közénkbe csúsz? Ádám De nagy, de nagy. Éva El véle; látod, a jaj Elnémult, üdvünket meg nem szakasztja, Mi vágyad más, ha keblemen pihensz? Ádám Oh nő, mi szűk, mi gyarló látköröd. S a büszke férfit ép ez vonzza hozzád - Csak gyöngeség, mit az erő szerethet. Mint a védő szülő gyámoltalan Voltát karolja leghőbben fiának. Éva Ah fáraó, tán már untatlak is E hasztalan, e balga fecsegéssel? Hiába, ha okosabb nem vagyok. Ádám Ne is kivánd, hogy légy, én kedvesem, Eszem elég van nékem önmagamnak, Erő s nagyságért nem kebledre hajlok, Sem a tudásért, mindezt könyveimben Sokkal jobban föllelhetem. Te csak Beszélj, beszélj, hogy halljam hangodat, Rezgése szűmön végigárjadozzon. Akármit mondasz, mindegy; oh, ki kérdi, Mit énekel a kis madár, azért Édes sejtéssel halljuk hangjait. Te csak virág légy, drága csecsebecs, Haszontalan, de szép, s ez érdeme. `Luciferhez` És mégis egy vágy ver föl mámoromból. Talán bolond vágy - - oh de teljesítsd -, Hagyj vetnem egy merész pillanatot Előre, egypár ezredév utánra, Mi lesz hiremből? Lucifer Amíg csókolódtok, Nem érzed-é a lanyha szelletet, Mely arcodat legyinti s elröpűl? Vékonyka porréteg marad, hol elszáll, Egy évben e por csak nehány vonalnyi, Egy századévben már nehány könyök. Pár ezredév gúláidat elássa, Homoktorlaszba temeti neved, Kéj-kerteidben a sakál üvölt, A pusztán koldús, szolganép tanyáz. `Amit Lucifer mond, mind láthatóvá is lesz` S mindezt nem a mennyrázó fergeteg. Nem bömbölő földindulás cselekszi, Csak gyönge szellő, mely körűlenyelg. Ádám Rettentő kép! Lucifer `gúnnyal` Ne félj, csak szellemed vesz, De tested megmarad, mint múmia, Kiváncsisága iskolás fiúknak, Torz arculattal, melyről elmosódott Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt. `Egy múmia felé rúg, mely ezalatt a trón előtt tűnt fel, s lassan legördül annak lépcsőin` Ádám `felugorva` Pokolbeli káprázat, el veled! Hiú törekvés, dőre nagyravágy - Fülembe cseng még: milljók egy miatt. E millióknak kell érvényt szereznem, Szabad államban - másutt nem lehet. Enyésszen az egyén, ha él a köz, Mely egyesekből nagy egészt csinál. Éva S elhagysz-e engem is, szerelmedet? - Ádám El, téged, a trónt, mindent elhagyok. Vezess, vezess, új célra, Lucifer, Úgyis sok szép időt vesztettem el Ez áluton. `Indul, kardot vonva` Éva Királyom! Tört reménnyel Ha megjösz, szíved e szűn menhelyet lel. Ádám Igen, igen; sejtem hogy téged is Tisztult alakban fel foglak találni. S akkor nem fogsz ölelni már parancsból, De mint egyenlő, - kéjnek érzetével. `El` Lucifer Ne oly vágtatva, még jókor beéred, Talán előbb, a célt, hogysem reméled, És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre, Míg én kacaglak. - Menjünk hát, előre! . ÖTÖDIK SZÍN ........... `Athénében. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiadész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reggel` Éva Csak erre, erre, kedves kisfiam. Nézd, arra ment el gyors hajón atyád, Csatázni messze hon határin. Egy durva nép él ott, mely vakmerőn Fenyegeté szabadságát honunknak. Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam, Hogy az ég védje e hon igazát, S vezesse közénk hős atyádat épen. Kimón Ugyan mért ment atyám oly messze földre, Hogy védje ezt a rongyos gyáva népet, Ha szép nejét meg bú emészti honn? Éva Oh jaj, ne ítélj jó apád felett, Istennek átka űl oly gyermeken. Csak a szerelmes nőnek van joga Kesergni férje nagy lépésein, Miket ha nem tesz, megszégyenlené. Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak. Kimón Félsz hát anyám, hogy gyenge, megverik? Éva Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog, Csak egy van amitől őt félthetem, Hogy önmagát nem győzi meg. Kimón Hogyan? Éva Van a léleknek egy erős szava, A nagyravágy. A rabszolgában alszik, Vagy szűk körében bűnné aljasúl. De vérével táplálván a szabadság, Naggyá növeszti, mint polgárerényt. Ez költ életre minden szép s nagyot, De hogyha túl erős, anyjára tör, S küzd véle, míg elvérzik egyikök. - Ha e szó benne túlerőre jutna, Ha megcsalhatná ezt a szent hazát, Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam! `A templom csarnokába mennek, ezalatt a térre mindig többen gyülekeznek` Első a népből Nem hall az ember semmi izgató Hirt, mintha sergünk ellent sem találna. Második a népből És itthon is oly álmos minden ember, Tán senki sem kohol már terveket, Mind hajdanán, miknek kivitelére A felséges nép torka kellene. Ma reggel óta járom e helyet, S szavazatomra nem akad vevő. Első a népből Unalmas élet, mit van tenni már? Harmadik a népből Nem ártana egy gyönge kis zavar. `Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá, s a hozandó áldozatra elkészült. Szolgálói himnuszt kezdenek, mely szakaszonként a következő jelenetbe vegyül. A tér megtelt polgárokkal, néppel, két demagóg a szószékért küzd` Első demagóg Odább! Ez a hely itten az enyém. Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek. `A nép helyeslést üvölt` Második demagóg Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét! `A nép kacag és tapsol` Első demagóg Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg. Polgárok! fájva emelek szavat, Mert a nemes szívnek fáj a nagyot Porig alázni; s egy nagy férfiút Kell vonnom bírószéketek elé A dísz-szekérről. Második demagóg Jól kezded, gonosz! No csak virágozd fel az állatot, Mit áldozatra szántál. Első demagóg Félre innen! A népből Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót? `Rángatják a második demagógot` Első demagóg De bármint fáj szívem, mégis beszélek, Mert téged, oh dicső fejdelmi nép, Még hadvezérednél is többre nézlek. Második demagóg Ez árus lelkü, éhen holt csoportot, Mely eb gyanánt a hulladékra les Gazdái asztaláról? - Oh te gyáva, Izlésedet nem írigyelhetem. A népből Le véle, ő is áruló, le véle! `Még inkább bántalmazzák Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron` Éva Szent Aphrodité! Oh fogadd, fogadd el Ez áldozat füstét, hallgasd imámat: Nem zöld babért kérek férjem fejére, Családi enyhet csak bajnok szivére. `Az áldozat füstében Erósz mosolyogva megjelenik, a Khariszok körülállják, s rózsákat hintenek rá. Áhítatba merült csoportozat` A szolgálók Hallgasd meg őt! Erósz Oh nő, a tiszta szív Áldása rajtad! A Khariszok És a Khariszok Oltalma véled! - - A szolgálók Hála, Aphrodité! Első demagóg Halld hát a vádat, nép! Nagy Miltiádész Eladta a hont. Második demagóg Oh, hazudsz, hazudsz! Hallgassatok, vagy késő bánalomnak Ér szégyene. Első a népből Le onnan, szemtelen! `Egészen a tömegbe sodorják` Első demagóg Ifjúságod virága van kezében, Lemnoszt be bírta venni egy csapással, S most veszteg áll Pharosznál. Megfizették. Harmadik a népből Halál fejére! Első polgár Nos, kiáltsatok, Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki! `Az áldozatnak vége, az istenségek eltűntek` Éva `felemelkedve` Minő zaj az kint? Nézzük meg, fiam. Kimón Egy árulót itélnek el, anyám. Éva `a csarnok lépcsőzetére lépve` Szivem mindig szorúl, ha éhező nép Itéletét látom nagyok felett. Ha sárba hull a fényes, kárörömmel Szemléli a pór, gúnnyal illeti, Mint hogyha ön mocskát is igazolná. Második a népből Uram! Rekedt vagyok s kiáltani Szeretnék. Második polgár Itt van, kend meg torkodat. Második a népből Aztán mit mondjak? Második polgár Mondj halált fejére. A népből Halál! Halál! Éva Kiről is van tehát szó? - Második demagóg `hozzája lépve` Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb, Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik. Éva Miltiadészről? - Oh, nagy istenek! S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból Mentett ki férjem, most halált kiáltasz? Kriszposz Engedj meg, asszonyom, kettőnk közűl Csak egyik élhet. Három gyermekemmel Tart, aki így szavaztat. Éva Jaj neked, Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít! Bár megbocsájtok, hogyha éhezel. De hát te Therszitész? S ti mind, ti mind, Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok, Mert a kapuktól ellenségteket Férjem veré el. - Oh, hálátlanok! - Therszitész Ah, asszonyom, keservesen esik bár, De mit tegyünk, ez a néphangulat: Ki kockáztatja minden birtokát, Dacolva a felgerjedett habokkal? Első demagóg Kimondom hát a nép itéletét. `Lucifer, mint harcos, rémült arccal, szaladva jő` Lucifer Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál! Első demagóg Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk Nincs-é előttük? Lucifer Éppen ő az ellen. Megtudta, mit forraltok ellene, Felkelt szivében a méltó harag, S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem. Második demagóg Ti hoztátok mindezt ránk, árulók! A népből Üssük le őket. - Éljen a vezér! - Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. - Mindennek vége! - Első demagóg Nincs. Hódolni néki Elébe a kapukhoz! - Éva Istenek! Az ítélet fájt, mely által nekem Elvesztél, férjem, oh de keserűbb, Hogy igazoltad azt - bár visszanyerlek. - Első a népből Fogjátok el nejét: ha városunknak Bántása lesz, haljon meg gyermekestül. Éva Meghalnék érted, férjem, szívesen, Csak a hon átka gyermekem ne érné. - Kimón Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem, Megóv e szentély minden bántalomtól. `Felmennek az üldöző csoport elől a csarnokba, két nimfa rózsaláncot bocsát le mögöttük a nép előtt, mely azonnal visszalép. Kívülről harsonák hangzanak, a nép jajveszékelve szétszalad. - A nimfák eltűnnek` Lucifer `kacagva kezét dörzsöli` Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek Kacagni ott, hol szívek megrepednek. `A templom felé fordulva` Csak e mindig megifjuló, örökké Szépnek látása ne zavarna folyvást. Úgy fázom idegenszerű körében, Mely a mezetlent is szemérmetessé, A bűnt nemessé és a végzetet Magasztossá teszi rózsáival S az egyszerűség csókos ajkival. - Mért késik oly soká az én világom, A torzalak, a kétes rémület, Hogy elriassza e káprázatot, Mely küzdelmemben a már-már bukó Embert mindannyiszor fölkelti újra. - De majd meglátjuk, hogyha a halál Borzalma eljő hozzánk nemsokára, Unalmas árnyjátéktoknak vajon Nem lesz-e akkor itt végső határa. - `A nép közé vegyül` `Ádám mint Miltiadész, fegyveres csapat élén vezettetik megsebesülten. Előtte könyörögve a nép és a demagógok` A népből Éljen vezérünk! Könyörűlj, nagy ember. Ádám Mi vétketek hát, amiért könyörgtök? S a gyöngétől mit kérhet az erős? - De nőm nem jő elém, se gyermekem; Tán csak nem érte őket bántalom! - Éva Ah, Miltiadész, mért is jössz, ha nőd Sem bír örülni jöttödön? - Fiam, Anyád leroskad, tartsd fel, tartsd fel... Ah, Még jó nevet se hágy reád atyád! - Ádám Mi ez? Nem értem. A nép esdekel. Nőm átkoz, és e mell vérzik hazámért. Éva De jobban vérzik a hon és szivem. Vagy mért jövél, mondd, hadseregnek élén? - Ádám Nem illet-é rangomban ily kiséret? Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged Továbbra is tisztemnek megfelelni. Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe, A felséges népnek kezébe téve Hatalmamat, beszámoljak neki. Im elbocsátlak, bajnok társaim, Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát. S most én is e kardot, Athéné Pallasz, Szentelve tűzöm oltárod fölé. `Felvezetteti magát a csarnok lépcsőin Fegyveresei eloszolnak` Éva `férje nyakába borulva` Ah Miltiadész, hol van boldogabb nő, Mint a te nőd, nemes nagy férfiú! Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos Hozzád, mi nagy, mi szép! Ádám Ti kedvesek! Kimón Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám, Az jól van téve. - Éva Oh, ne szégyeníts meg, Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban. Ádám Fiam! Atyád kardját mutasd be te. Kimón `a kardot felakasztva` Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot, Míg egykor érte hozzád eljövök. Éva E kettős áldozathoz az anya Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le. `Tömjént áldoz` Első demagóg `a szószéken` Nem volt-e igazam, hogy áruló? Hogy Dárius megvette? Tettetés csak A seb, nem kíván ellene csatázni. A népből Halál reá! Ádám Mi zaj az odakint? Éva Ah, Miltiadész, rettentő beszéd az: Árulónak mond újra a tömeg. Ádám Nevetséges vád; engem, árulónak, Ki Marathónnál győztem? Éva Oh, hogy úgy van. Gonosz világ az, melyet itt lelél. Első demagóg Mit késtek őt elfogni? `Nép tolong a templom csarnoka elé, köztük Lucifer` Éva Miltiadész! E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdúlj. - Miért is oszlatád szét a hadat? E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel? Csak láncot érdemel e csőcselék, Mely érzi, hogy te születél uráúl, Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve, S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék. Első demagóg Halljátok-e, egy áruló neje Miként beszél? - Éva Az a nőnek joga, Hogy férjét védje, még ha bűnös is, Hát még ha olyan tiszta, mint uram! És ellensége olyan korcs, miként ti. - Első demagóg Mért hagyja a felséges nép magát Így becsmérelni? Első a népből Hátha igazat mond. Első polgár Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen. A népből Halál reá! - Ádám Takard el a fiút, Ne lássa vérem - el, nő, e kebelről! A villám, mely a szirtre csap, ne érjen. Csak én haljak meg - vagy miért is éljek, Midőn látom, mi dőre a szabadság, Melyért egy élten küzködém keresztűl. Első demagóg Mit tétováztok még? A népből Halál reá! Ádám E gyáva népet meg nem átkozom, Az nem hibás, annak természete, Hogy a nyomor szolgává bélyegezze, S a szolgaság vérengző eszközévé Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek. Csak egyedül én voltam a bolond, Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság. Lucifer `félre` Elmondtad a sírverset önmagadra, S utánad illőt sok nagy síroromra. - Ádám Vezessetek le. Nem veszem igénybe Tovább e szentélyt. `Levezetteti magát a lépcsőn, Évát gyöngéden szolgálói karjába téve` Ím - készen vagyok. - Második demagóg Védjed magad, még nincsen veszve semmi! Ádám Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék Védelmeműl. Második demagóg Tedd meg, hisz ez a nép Csak az imént porban csúszott előtted. Ádám Ah, ép azért minden haszontalan, Önszégyenét meg nem bocsátja a nép. Lucifer Kijózanodtál-é hát? Ádám Oh, nagyon! Lucifer Átláttad-é, hogy a bódúlt tömegnek Nemesb ura voltál, mint ő neked? Ádám Lehet, de mind a kettő kárhozat; Más név alatt a végzet ugyanaz. Hiú törekvés azzal küzdeni, Nem is fogok. - Aztán miért, miért is Vágynék magasra bármi hő kebel? Éljen magának, és keresse a kéjt, Mellyel betölti az arasznyi létet, S tántorogjon ittasan Hádész felé, Vezess új útra, Lucifer, vezess, S kacagva nézem más erényeit. Más kínjait, csak élveket kívánva. Te meg, nő, aki - úgy rémlik szivemnek - Egykor lugost varázsolál nekem A sivatagba, hogyha még fiamból Polgárt nevelnél tisztes anyaként: Bolond vagy, méltán gúnyol a leány, Ki festett arccal a bordélyban űl Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal. Örűlj, mulass, tagadd meg az erényt. - Vérpadra mostan, büntetéseműl. Nem mintha aljast bírtam volna tenni, De mert nagy eszme lelkesítni bírt. `Ezalatt egy tőkét hoznak a lépcsők elé, mellette Lucifer áll bárddal. Ádám lehajtja fejét` Első demagóg Végezzétek ki. Éljen a haza! Lucifer `félresúgva` Szép búcsú, nemde? - Nos, vitéz uram, Nem borzongat most furcsán egy kevéssé A torz képű halál rideg szele? - Éva Ah, Pallasz! Meg nem hallgatád imámat. - `A templomból a halál nemtője, mint szelíd tekintetű ifjú, lefordított fáklyával s koszorúval Ádámhoz lép` Ádám Pallasz meghallgatott. - Az ég veled, Megnyugvás szállt szivembe, Luciám. Lucifer Átok reád, hiú ábrándvilág, Megint elrontád legszebb percemet. - Éva Átok reád, te közlelkű, rideg nép! A boldogságot durván illetéd, S üde virága menten porba hullt. Pedig nem olyan édes a szabadság Neked, amilyen fájdalmas nekem volt. - . HATODIK SZÍN ............ `Rómában. Nyílt csarnok, istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok égnek, kilátással az Apenninek felé. - Középen terített asztal három lecticával. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Milo, Catulus, mind megannyi kéjenc, Éva mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek, ledéren öltözve dőzsölnek. Egy emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák állnak parancsra készen, fuvolások zenélnek. Alkony, később éj` Catulus Nézd, Sergiolus, mily serény, ügyes Ez a piros szalagú gladiátor, Mernék fogadni, hogy amazt legyőzi. Ádám Nem, Herculesre! Catulus Ah mit, Herculesre, Ki hinne még közöttünk istenekben? Mondd Júliádra, jobban elhiszem. Ádám Legyen. Lucifer Erős alapra esküszöl: Álistent tévén álisten helyébe. De mondd, hogy értsük mégis azt az esküt, Szépségét értsük-é, szerelmed-é, Avagy tán épen hűségét irántad? - Catulus A báj muló, s ha még nem volna is, Unott lesz holnap, ami elragad ma, S kevesb kecsű nő csábít tőle el Az ujdonság bűbájos ingerével. Ádám Hűségit értém. Vagy ki pazarol Hölgyére többet nálam? Hippia Oh bohó! Hát bírod-é őt vég nélkül ölelni? S ha bírnád is, te, aki telhetetlen Gyönyörre vágysz s haszontalan csapongsz, Mert a kéjnek csak egy-egy elszakadt Részét birod egy-egy nőben találni, Mig a szépség s kéj eszményképe mindig Elérhetetlen varázsként leng előtted, Hogyan tudod, hogy szintén egy szeszélye, Egy ábrándkép nem csábítandja-é el? Egy gladiátor roncsolt izmai - Ádám Igaz, igaz, ne többet, Hippia! Miért is vonz az a kéj Tantalusként, Ha Herculesnek ereje hiányzik, Ha Proteusként nem változhatunk, S egy megvetett rab, kínos hét után, Oly órát élvez, milyet hasztalan Óhajt ura. - Vagy a gyönyör csak egy Ital víz-é hát a meglankadottnak, S annak halál, ki habjaiba dűl? Lucifer Ah mily dicső erkölcsi tanfolyam Szép lányok keblén, fűzéres pohárnál. - De hát fogadástok? - Ádám Ha veszteném, Úgy Júlia tiéd. - Catulus S ha nyersz? Ádám Lovad Enyém. - Catulus Négy hétre visszaveheted, Vagy bétaszítom ángolnás tavamba. - Lucifer Nézd, Júlia, e szép kövér halat: Egyél, hiszen majd hizlalsz másikat. Éva S nem dőzsöl-é rút féreg rajtad is? Örűljön, aki él, vagy hogyha nem Tud is örűlni, legalább kacagjon. `Iszik` Ádám `a gladiátorhoz` Jól tartsd magad, hé! - Catulus Rajta csak, vitézűl `Catulus gladiátora elesik, s életéért esdve ujjait fölemeli. Ádám a kegyelmi jelt akarja adni, de Catulus lefogja kezét, s összeszorítva markát, hüvelykét a gladiátor felé tartja` Recipe ferrum! - Gyáva korcs. Elég Rabszolgám van még, nem vagyok fukar. Ki sajnálná e kis felzaklató Jelenetet, szép hölgyek, tőletek, Midőn a csók oly sokkal édesebb, Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt. `A gladiátort ezalatt ellenfele kivégezte` Ádám A ló enyém, jőj, Júliám, ölelj meg, Vigyék ki azt a hullát. - Táncosok! Csináljatok most más komédiát, Ebből elég volt mára. `A hullát kiviszik, az emelvényt a táncosok foglalják el` Catulus Cluvia! Jőj hát te is, nem nézhetem soká, Ha más ölelkezik. Lucifer S mi, Hippia, Követjük-é szintén példájukat? De nyald meg ajkad, nincs-e rajta méreg. No úgy, most már mulathatunk, galambom. Ádám Mit is dobog szived olyannyira, Nem nyughatom fölötte, Júlia. `Suttognak` Lucifer Halld, e bolond még a szívről beszél! - Catulus Ládd, kedves, én nem bántom a tiédet, Tehetsz vele akármit, csak ne tudjam, Ha csókod forró s mindig kész nekem. Cluvia Nagylelkü kedves! Ím javadra e bort. `Iszik.` Catulus Jól van, jól, Cluvia, de lágy karod, Puhácska kebled tőlem el ne vond, Füzérem is lesiklott ládd fejemről. - `A táncosnőkhöz` Ah, ez remek fordúlat táncotokban, Mi buja tűz, kellemmel egyesülve! Cluvia Szemed befogom ím, ha ott leled Azt, amiért én is versenyt futok, S csak egy jó szót sem bírok érdemelni. - `Luciferre mutatva` Ezen savanyu arcot nézzed inkább - Miért is ennek az a szép leány, Ha már különb hasznát se tudja venni, Mint hogy szunnyadni hagyja, míg maga Gúnyos mosollyal és hideg szemekkel Kisér száz édes, bárha dőre dolgot, Mi a társalgás illatát teszi. - Catulus Valóban, egy ily arc egész körök Költészetére fagylepelt borít. Ki ellenáll a perc igézetének S nem hagyja lelkét ártól elragadni, Nem is jó ember, s bár maradna otthon. Hippia Valóban szinte félek, hogy szegényben Már megfogant a fekete halál, Mely a várost pusztítja. - Ádám El vele, E gyászos képpel. Pajzán dalt nekünk, Ki tudja a legszebbet köztetek? Hippia `énekel` Borral, szerelemmel Eltelni sosem kell; Minden pohárnak Más a zamatja, S a mámor, az édes mámor, Mint horpadt sírokat a nap, Létünk megaranyozza. Borral, szerelemmel Eltelni sosem kell; Minden leánynak Más a varázsa, S a mámor, az édes mámor, Mint horpadt sírokat a nap, Létünk megaranyozza. Catulus Jól van biz az, nos, Cluvia, te mit tudsz? Cluvia `énekel` Bolond világ volt hajdanában: Lucretiát az özvegy ágyban Hogy megkereste szép gavallér, Nem lángol ajka, több kéjt nem kér, Tárt szűvel nem fut bordélyházba, Hideg vasat merít magába. - Mind Örűljünk, okosabb világ van, Örűljünk, hogy mi élünk abban. Cluvia Bolond világ volt hajdanában: Brutus nem ült szép villájában, Kardot fogott s harcolni méne, Mint hitvány zsoldos, s még mi végre?... A rongyos nép jóléte végett, S tar földön érte el is vérzett. Mind Örűljünk, okosabb világ van, Örűljünk, hogy mi élünk abban. - Cluvia Bolond világ volt hajdanában: Rém járt fel hősek agyában, Szentnek hivék, mit kacagunk ma, S egy-két ily őrült ha akadna, Cirkuszainkban épen elkel, Nekünk látvány, a vadnak étel. - Mind Örűljünk, okosabb világ van, Örűljünk, hogy mi élünk abban. - Lucifer Ah, Cluvia, leverted Hippiát. Szeretnék e dalnak költője lenni. Ádám S te nem danolsz, mit búsongsz, Júlia? Körűlünk minden vígad és nevet, Nem jól esik pihenned keblemen? - Éva Ah jól, nagyon. De nézd el, Sergiolus, A boldogság midőn elkomolyít. Azt tartom, mely kacag, nem is valódi, Legédesebb percünkbe is vegyűl Egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak, Talán sejtjük, hogy az ily perc - virág, S így hervatag. Ádám Ah, én is érzek ílyest. Éva S kivált ha még dalt hallok és zenét, Nem hallgatom a szűk korlátú szót, De a hang árja ringat, mint hajó, S úgy érzem, mintha álomban feküdném: A rezge hangon messze múltba szállnék, Hol napsugáros pálmafák alatt Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg, Nagy és nemes volt lelkem hívatása. Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa Mindez. - Csókollak ismét - ébredek. Ádám El a zenével, tánccal, émelyít Ez örökös édesség tengere, Keserüet kivánna már szivem. Boromba ürmöt, és fulánkot a Piros ajakra, vészt fejem fölé. `A táncosok elmennek, jajgatás hallik kívülről` Mi jajszó ez, mely úgy velőbe hat? Lucifer Nehány őrültet most feszítenek fel, Testvériségről, jogról álmodókat. Catulus Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon, Élvezve és feledve a világot, Miért vitatták mások dolgait? Lucifer Koldús a dúst testvéreűl kivánja, Cseréld meg őket, és ő von keresztre. Catulus Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat, Dögvészt, mi a várost tizedeli, Az isteneknek minden végzetét. `Új jajszó` Ádám `magában` Úgy érzem, mintha álomban feküdném, A rezge hangon messze múltba szállok, Hol nagy s nemes volt lelkem hívatása. - Nem úgy mondád-e, Júlia? Éva Igen `Ezalatt besötétült. A csarnok előtt temetési menet vonul el tibiákkal, fáklyákkal és jajveszékelő nőkkel. Az egész társaság egy ideig merev hallgatásba süllyed` Lucifer `felkacagva` Mint látom, itt a jókedv elborúlt, Bor nincs-e már, vagy elfogyott az élc, Hogy a savanyú úr is megsokallja? Talán bizon valaki fél közöttünk, Vagy épen megtért. Ádám `feléje sújtva poharát` Vessz, ha azt hiszed. Lucifer No majd hivok uj vendéget közénk, Talán megifjúlt kedv is tér be véle. Hej! hozzátok be, szolgák, ízibe, Ki fáklyafénnyel erre útazik. Csak megkináljuk egy pohár itallal. - - `A halottat nyílt koporsóban behozzák, s az asztalra helyezik. Kísérete a háttérben marad. Lucifer ráköszönt` Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked! Hippia Talán inkább csókot kivánsz? Lucifer Öleld meg És lopd ki szájából az obulust. Hippia Ha tégedet csókollak, őt miért ne? `A halottat megcsókolja. Péter apostol a kíséret közül kilép` Péter apostol Megállj, a döghalált szivod magadba. `Mindnyájan visszaborzadva, helyeiken felemelkednek` Mind A döghalál - rettentő - félre innen! Péter apostol Te nyomorú faj! - Gyáva nemzedék, Míg a szerencse mosolyog feletted, Mint napsugárban a légy, szemtelen, Istent, erényt, gúnyolva taposó - - - De hogyha a vész ajtódon kopog, Ha Istennek hatalmas újja érint, Gyáván hunyász, rútúl kétségb'eső. Nem érzed-é, hogy az ég büntetése Nehezkedik rád? Nézz csak, nézz körül A város pusztúl, durva idegen nép Tiporja el arany vetésidet, Szétbomlik a rend, senki sem parancsol, S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás Emelt fővel jár a békés lakok közt, Utána a halvány gond, rémület, S égből földről se' részvét, sem segély. Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával Elandalítni azt a szózatot, Mely a kebelnek mélyét felveri, S jobb cél felé hiába ösztönöz? Kielégítést, úgyebár, nem érzesz, Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör, S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg: Hiába mind, a régi istenekben Nincs már hited, kövekké dermedeztek. `Az istenszobrok szétporlanak` Elporlanak, s új istent nem találsz, Mely a salakból újra fölemelne. - Nézz csak körűl, mi pusztít városodban Hatalmasabban, mint a döghalál, Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról, Hogy Thébaisznak puszta téreit Vad anakhórétákkal népesítsék, Ottan keresve tompúlt érzetöknek, Mi még izgassa, ami még emelje. - El fogsz pusztúlni, korcsúlt nemzedék, E nagy világ most tisztuló szinéről. Hippia `az asztal előtt összeroskadva` Oh jaj nekem, mi szörnyű fájdalom, Hideg veríték, orcusnak tüze - A dögvész, oh, a dögvész, - elveszek! Nem gyámolít ki sem közűletek, Kik annyi élvet osztátok velem? Lucifer Ma néked, holnap nékem, édesem. - Hippia Hát öljetek meg, átkom ver különben. Péter apostol `hozzálépve` Ne átkozódjál, lányom, sőt bocsáss meg - Majd gyámolítlak én és a nagy Isten, A szent szeretet örök Istene. Emelkedjél fel hozzá, ím e vízzel Lelked kitisztúl menten a salaktól, S hozzá siet. - `Megkereszteli az asztalról vett edényből` Hippia Atyám - megkönnyülék. `Meghal` Catulus `indul` Én még ma Thébaiszba útazom. Elundorodtam a bünös világtól. Cluvia Megállj, Catulus, én is elkisérlek. `Kimennek` Ádám `elgondolkodva, az előtérre lép, Éva követi` S te itt vagy, Júlia, mondd, mit keressz itt, Hol a halál az örömet kiölte? Éva S nem ott van-é helyem, ahol te vagy? Ah Sergiolus! Vajh mi sok nemes Érzést találtál volna e kebelben, Hol csak mulékony kéj után kutattál. - Ádám És önmagamban is. Mi kár, hogy úgy van! Elveszni nyomorúltan, kisszerűen, S szenvedni addig. Oh, ha él az Isten, `Letérdel s kezét égnek emeli` Ha gondja van ránk, és hatalma rajtunk, Új népet hozzon s új eszmét világra, Amazt, a korcsba jobb vért önteni, Ezt, a nemesbnek hogy köre legyen Magasra törni. Érzem, elkopott mind, Mi a miénk volt - s újat létrehozni Erőnk kevés. Hallgass meg, Istenem! `Az égen glóriában a kereszt feltűnik. A hegyek megől égő városok pírja látszik. A csúcsokról félvad csapatok szállnak alá. Távolról áhítatos himnusz hallik` Lucifer `magában` E látvány kissé borzogatja hátam, De nem emberrel kell-e küzdenem? Mit én nem bírok, ő teszi helyettem. Hasonló tréfát már gyakorta láttam. A glória ha lassan elveszett, Még megmarad a vérengző kereszt. Péter apostol Az Úr meghallgatott. - Tekints körűl, Az elkorcsúlt föld újra kezd születni. E medvebőrös barbár harcfiak, Kik üszköt vetnek fényes városokra, Kiknek lova múlt századok vetését Tiporja el, s istállót elhagyott Templomfalak közt lél, új vért hozand Az elsilányúlt, megfogyott erekbe. S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek, Míg a bősz tigris keblöket kitépi, Új eszmét hoznak, a testvériséget, És az egyénnek felszabadulását, Melyek meg fogják rázni a világot. - Ádám Ah érzem, érzem, mást is kér a lélek, Mint dagadó párnákon renyhe kéjek; A szív vérének lassu elfolyása Olyan kéj, melynek vajh mi lenne mása? Péter apostol Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad Érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet. Ádám Fel hát csatázni, fel hát lelkesűlni Az új tanért. Alkotni új világot, Melynek virága a lovag-erény lesz, Költészete az oltár oldalán A felmagasztalt női ideál. `Péterre támaszkodva indul` Lucifer Ah, a lehetetlen lelkesít fel, Ádám! A férfiúhoz méltó ez s dicső ám. Istennek tetszik, mert az ég felé hajt, S ördögnek kedves mert kétségbe ejt majd. `Utána megy` . HETEDIK SZÍN ............ `Konstantinápolyban. Piac néhány őgyelgő polgárral. - Középen a patriarcha palotája, jobbra apácazárda, balra liget. Ádám mint Tankréd, erődús férfikorban más lovagokkal, Ázsiából visszatérő keresztes hadak élén, lengő zászlók s dobszó mellett jő, Lucifer mint fegyvernöke. Estve, később éj` Első polgár Im itt jön ismét egy barbár csapat. Fussunk, zárjunk be ajtót és kaput, Nehogy rabolni jőjön kedvök újra. Második polgár El hölgyeinkkel; e vad csőcselék Isméri a szerájok kéjeit. Első polgár És hölgyeink is a győző jogát. Ádám Megálljatok, mit futtok így előttünk; Vagy nem látjátok ezt a szent jelet, Testvérileg mely egy célhoz csatol? - Hitünk világát vittük Ázsiának, Szeretetnek tanát, hogy elvadúlt Milljói, melyek közt szent bölcseje Ringott üdvünknek, érezzék malasztját. S tiköztetek nem volna szeretet? - Első polgár Hallottunk már mi sokszor ily beszédet, S legott házunkra az üszök repűlt. `Elszélednek` Ádám `a lovagokhoz` Imé, látjátok, ez átkos gyümölcse, Ha aljas tervvel annyi martalóc Kezében a szent zászlót lengeti, S gyáván hizelgve a népszenvedélynek, Hivatlanúl tolakszik fel vezérül. - Lovag barátim! Míg a szennytelen Becsűlet, Isten szent dicsérete, A nő védelme és a hősiség Lesz kardjainkon, mink vagyunk hivatva E ronda démont féken tartani S vezetni, hogy vágyának ellenére Nagyot s nemest müveljen szüntelen. - Lucifer Szépen szólsz, Tankréd, ámde majd ha a nép El nem hiendi többé, hogy vezér vagy - - Ádám Hol a szellem van, ott a győzelem. Lesújtom. - Lucifer És ha szellem nála is lesz? Leszállsz-e hozzá? Ádám Mért leszállani? Hát nem nemesb, ha őtet emelem fel? Lemondani a küzdés nehéz helyéről Társak híjában ép olyan kicsínyes, Mint szűkkeblűség társt be nem fogadni, Irígyelvén részét a pályabérben. - Lucifer Lám lám, mivé silányúlt a nagy eszme, Melyért a cirkusz vértanúi haltak. - Ez az egyének felszabadítása? - Csodálatos fajú testvériség! Ádám Ne gúnyolj. - Oh ne hidd, hogy a dicső tant Fel nem fogom. Éltemnek vágya az. - Tehet, s tegyen, kiben szent szikra van, Ki felküzd hozzánk, szívesen fogadjuk, Egy kardcsapás rendünkbe emeli, De őriznünk kell a rend kincseit A még forrongó zűrnek ellenében, Bár jőne már, bár jőne az idő, Megváltásunk csak akkor fog betelni, Midőn ledűl a gát, mert tiszta minden. - De ílyen napnak jöttét kétleném, Ha az, ki a nagy művet inditá, Nem önmaga lett volna a nagy Isten. - Barátim, láttátok hogyan fogadtak! Árván a zajgó város népe közt. Nincs hátra más, mint ott, azon ligetben Táborba szállni, mint azt megszokók Már a pogány közt. Míg majd jobbra fordúl. Indúljatok, követni foglak én is, Minden lovag felel népségeért. `A keresztes had tábort üt` Lucifer Mi kár, hogy szép eszméid újolag Csak olyan hírhedett almát teremnek, Mely künt piros, de béle por. Ádám Megállj! Hát nem hiszesz már semmi nemesebbe? Lucifer Ha hinnék is, mit ér, fajod ha nem hisz? - Ez a lovagrend, melyet állitasz Fárosz gyanánt tenger hullámi közt, Egykor kialszik, félig összedűl S vészesb szirtté lesz a merész utasra, Mint bármelyik más, mely sosem világlott. - Minden, mi él és áldást hintve hat, Idővel meghal, szelleme kiszáll, A test túléli ronda dög gyanánt, Mely gyilkoló miazmákat lehel Az új világban, mely körűle fejlik. - Ládd, így maradnak ránk a múlt idők Nagyságai. Ádám Míg rendünk összedűl, Tán szent tanai a tömegbe hatnak, És akkor nincs veszély. Lucifer A szent tanok. - Ah, ép a szent tan mindig átkotok, Ha véletlen reábukkantatok: Mert addig csűritek, hegyezitek, Hasogatjátok, élesítitek, Míg őrültség vagy békó lesz belőle. Egzakt fogalmat nem birván az elme, Ti mégis mindig ezt keresitek Önátkotokra, büszke emberek. - Vagy nézd e kardot, hajszállal nagyobb, Kisebb lehet s lényben nem változott. Ezt folytathatnók véges-végtelen S hol az egzakt pont, mely határt tegyen? Bár érzésed rögtön reátalál, A változás nagyban midőn beáll. - De mit törekszem - fáraszt a beszéd, Tekints magad csak kissé szerteszét. `Néhány polgár ismét megjelen` Ádám Barátim! Népem fáradt, menhelyet kér. Tán a kereszténység fővárosában Nem kér hiába. - Harmadik polgár Kérdés, nem vagy-é Eretnekségben, rosszabb a pogánynál. Negyedik polgár Mondd, mit hiszesz, a Homousiont, Vagy a Homoiusiont? Ádám Ezt nem értem. - Lucifer Ne valld be, ez most itt a fő dolog. Negyedik polgár Lám, kétkedik, ez is hamis hitű. Többen El tőlük, el, zárkózzunk házainkba. - Átok reá, ki nékiek fedélt nyújt. `Elszélednek. A patriarcha fejedelmi pompában és kísérettel jő palotájából, egy csapat barát követi láncra vert eretnekeket kísérve, végre katonák s nép` Ádám Elámulok! - De mondd, mi fejedelem Közelg amott, oly dölyfösen, kihívón? - Lucifer A főpap az, apostolok utóda. Ádám S e meztelábas ronda csőcselék, Mely a bilincselt népet kárörömmel, Hazudt alázat színével kiséri? Lucifer Keresztény-cinikus, barátsereg. Ádám Nem láttam ilyest ősi hegyeim közt. Lucifer Majd látsz utóbb; a poklosság, tudod, Lassan terjed. De vigyázz, meg ne sértsd Ez abszolút erényű s ép azért Engesztelhetetlen népet. Ádám Ah, minő Erény lehetne ily fajnak sajátja? Lucifer Erényök a sanyargás, a lemondás, Mit mestered kezdett meg a kereszten. Ádám Az egy világot válta meg ezáltal, De e gyávák csak Istent káromolnak, Mint lázadók, megvetve kegyeit. Ki szúnyog ellen oly fenyvert ragad, Mit medve ellen vinni hősiség, Bolond. Lucifer De hátha ők a szúnyogot Medvének nézik. - Nincs-e rá joguk? Nincs-é joguk hős voltuk érzetében Pokolra űzni minden élvezőt? Ádám Látok, miként Tamás, és nem hiszek. - Szemébe nézek e káprázatoknak. - `A patriarcha elé lép` Atyám! A szent sír harcosi vagyunk, S a fáradalmas útból megpihenni E város népe még be sem fogad. - Ki oly hatalmas vagy, segíts ügyünkön. Patriarcha Fiam, csekély dolgokra most nem érek, Az Isten dícse, a nép üdve hív, Eretnekek fölött kellvén ítélnem, Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek, S tűzzel vassal bár irtjuk, szüntelen Ujúlt erővel küldi a pokol ránk. - De hogyha a kereszt vitézi vagytok, Minek kerestek messze szerecsent, Itt a veszélyesb ellen. Fel tehát, Fel falvaikra, irtsátok ki őket, Pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket. Ádám Az ártatlant, atyám, csak nem kivánod. - Patriarcha Ártatlan a kigyó is, míg kicsiny, Vagy hogyha már kihullt méregfoga, S kiméled-é? Ádám Valóban szörnyű bűn Lehet, mi ily haragra gyújthatá Egyházát a szeretetnek. Patriarcha Fiam! Nem az szeret, ki a testnek hizelg, De aki a lelket vezérli vissza, Ha kell kard élén vagy lángon keresztűl Ahoz, ki mondá: Nem békét, de harcot Hozok a földre. - E gonosz hitűek A szentháromság rejtélyes tanában A homoiusiont hirdetik, Míg az egyház a homousiont Alapítá meg a hit cikkeül. - Barátok Halál reájuk, már a máglya ég. - Ádám Adjátok fel, barátim, azt az `i`-t, Szebb áldozat lesz életmegvetéstek A szent sirért vivandó hős csatában. - Egy agg eretnek Sátán, ne kísérts, mink igaz hitünkért Ott vérezünk, hol Isten rendelé. Egyik barát Hah, szemtelen, igaz hittel dicsekszel? Agg eretnek Nincs-é velünk a rimini zsinat S más számtalan? Barát Rossz útra tévedett. De Nicaeában s más igazhivő Zsinatban úgy-e mellettünk itéltek? Agg eretnek A pártosok. - Mi szemtelen kisérlet Még versenyezni vélünk. Vagy, felelj, Hol van csak egy egyházatyátok is, Mint Árius és a két Euséb? - Barát Hát bírtok-é egy Athanásiust? Agg eretnek Hol vértanúitok? Barát Több, mint tinektek! Agg eretnek Szép vértanúk, kiket káprázatával Az ördög csalt el, kárhozott halálra. - Mondom, ti vagytok a nagy Babylon, Az a kéjhölgy, kiről Szent János írt, Mely el fog veszni a világ szinéről. - Barát A hétfejű sárkány, az antikrisztus Vagytok ti, kikről Szent János beszél, Gazok, csalárdok, ördög cimborái. Agg eretnek Rablók, kígyók, paráznák, torkosok... Patriarcha El vélök, el, máris soká időzünk, Isten dicsére, a máglyára őket! Agg eretnek Isten dicsére, jól mondád gonosz, Isten dicsére hull az áldozat. - Erősek vagytok, tesztek kény szerint, De jó-e a tett, ítél majd az ég. - Számlálva immár bűnóráitok, Vérünkből új csatárok születendnek, Az eszme él, s a láng, mely fellobog, Világot késő századokra vet. - Jerünk, barátim, a dicső halálba! - Eretnekek `karban énekelnek` 1. Én erős Istenem, én erős Istenem, miért hagytál el engemet, és miért távoztál el az én megtartásomtól és az én jajgatásimnak beszédétől? 2. Én Istenem, kiáltok mind napestig, de nem hallgatsz meg, éjjel is nincs nekem veszteglésem. 3. Te pedig szent vagy - - (XXII. zsolt.) Barátok `karban közbevágnak` 1. Perelj, Uram, az énvelem perlőkkel, és harcolj a velem harcolókkal. 2. Ragadj fegyvert és paizst, és kelj fel az én segítségemre. 3. És vedd fel dárdádat, és rekeszd meg az én háborgatóim eleinek utát (XXXV. zsolt.) `Ezalatt a patriarcha s a menet elvonul. Néhány barát traktátusokkal a keresztesek közé vegyül` Lucifer Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadasz? Tragédiának nézed? Nézd legott Komédiának s múlattatni fog. Ádám Oh jaj, ne tréfálj! - Hát egy `i` miatt is Mehetni ily elszántan a halálba? - Mi akkor a magasztos, nagyszerű? Lucifer Az, ami másnak tán kacagtató. Egy szál választja csak e két fogalmat, Egy hang a szívben ítél csak közöttük, S ez a rejtélyes bíró a rokonszenv, Mely istenít, vagy gúnyával megöl. - Ádám Mért is tünt csak szemembe mind e bűn! E kisszerű harc büszke tudományban, E gyilkos méreg mesterűl kivonva A legfényesb, legüdítőbb virágból. - E szép virágot egykor ismerém, Üldött hitünknek zsendülő korában: Ki az a bűnös, aki tönkretette? Lucifer A bűnös önmaga a győzelem, Mely szerteszór, száz érdeket nevel. A vész, mely összehoz, mártírt teremt, Erőt ád: ott van az eretnekekkel. - Ádám Valóban, elhajítnám kardomat, És visszamennék északi honomba, Hol még az ős erdők árnyékiban A férfibecs, a tiszta egyszerűség Dacol e síma kornak mérgivel, Ha titkos szó nem súgná szüntelen, Hogy e kort nékem kell újjáteremtni. Lucifer Hiú törekvés! Mert egyént sosem Hozandsz érvényre a kor ellenében: A kor folyam, mely visz vagy elmerít, Úszója, nem vezére, az egyén. - Kiket nagyoknak mond a krónika, Mind az, ki hat, megérté századát, De nem szülé az új fogalmakat. Nem a kakas szavára kezd virradni, De a kakas kiált, merthogy virrad. - Amott azok, kik békókban sietnek Mártírhalálra, gúnytól környezetten Látnak csak egy embernyomot előre, Köztük dereng fel az új gondolat; S azért meghalnak, mit utódaik Az utca-léggel gondtalan szivandnak. - De hagyjuk ezt, nézz kissé táborodba, Mit járnak ott azon piszkos barátok, Mi vásárt ütnek, mit szónoklanak, Őrült taglejtés vad kiséretében. - Hallgassuk őket. Egy barát `a tolakodó keresztesek közt` Bajnokok, vegyétek! Vegyétek a vezeklésnek tanát Kalauzúl minden kétségetekben, Ez megtanít, a gyilkos, a parázna, A templomrabló, a hamis tanú Hány évig fog szenvedni a pokolban. És megtanít, egy évi büntetést Hogy a gazdag megválthat húsz s nehány, Mig a szegény három solidival. S ki már fizetni éppen képtelen, Nehány ezer korbácsütéssel is. - Vegyétek e becses könyvet, vegyétek! - A keresztesek Ide vele. - Nekünk is, szent atyám! - Ádám Hah, rossz árus és még rosszabb vevők. Vonj kardot és verd szét e ronda vásárt! Lucifer `zavarban` Bocsáss meg, e barát rég cimborám. S nem is utálom én az ily világot, Az Úr dicse ha szinte felkapott is, Felkaptam én is egyúttal vele. Csak te maradtál egy kissé alant. `Éva mint Izóra s Helene, annak komornája sikoltva rohannak Ádámhoz, néhány keresztestől üldözve, kik azonban ízibe elosonnak` Éva `összerogy` Ments meg te, bajnok! - Ádám `felkarolva` Eszmélj, oh nemes hölgy, Itt biztosan vagy. - Vesd fel szép szemed. Minő igéző! - Vajh mi érheté? Helene Élvezni voltunk a természetet Kertünk árnyékos sűrüségi közt. Gondatlan ülve az üde gyepen, A csattogányt hallgattuk és kisértük; Midőn csillogni látunk két szemet Vad szenvedéllyel a bokor megűl. Ijedve kezdünk futni, míg utánunk Lihegve és döbörgve négy keresztes Majd-majd beért, midőn hozzád jutánk. Ádám Nem is tudom, kivánjam-é hogy ébredj; Háthogyha elhagysz, álomkép gyanánt? Hogy is lehet test így átszellemülve, Ilyen nemes és íly imádatos. - Lucifer Átszelleműlt test! - Oh, a sors valóban Nem büntethetné jobban a szerelmest Őrűltségéért, mint beteljesítvén Mindazt, amit csak kedvesére halmoz. - Ádám Úgy rémlik, egykor már ismertelek, Hogy együtt álltunk Isten zsámolyánál. Lucifer Mindenre kérlek, azt sose feledd, Szerelmed amilyen mulattató Kettesben, oly izetlen harmadiknak. Ádám Felnéz - mosolyg, oh hála néked, ég! Éva Lovag, megmentél, hogy köszönjem azt meg? Ádám Nem gazdag díj-e a szó ajkadon? Lucifer `Helenéhez` Elég sovány díj s ílyet sem nyerek? - Helene S mi hálával tartoznám én neked? Lucifer Hát azt hiszed, hogy a nemes lovag Megmente téged is? Minő hiúság! Ha a lovag megmenti a kisasszonyt, Komornáját a fegyvernök bizonnyal. Helene S mit nyertem volna? Vagy hálás leszek És ott vagyok, mintha elér a vész: Vagy háladatlan, így is kárhozott. - Pedig nem volt rút a négy üldöző. Ádám Oh, hölgy, hová vezesselek, parancsolj. Éva Előttünk áll a zárda ajtaja. Ádám A zárda, mondod? Oh, de ajtaja Nem zárja tőlem a reményt el, úgy-e? Adj nékem egy jelt, tűznöm e kereszthez, Hogy míg amaz tisztemben küzdni hív, Legszebb álmomnak hozza vissza képét, S ne únjak várni hosszú éveken, Melyek végéről pályabérem int. - Éva Im e szalag. - Ádám Ez éjsötét szalag? Oh hölgy! Reményt, reményt, ne bánatot. Éva Enyém ez a jel, mást nem adhatok. A zárdafal közt nem tenyész remény. Ádám De szerelem sem. És ahol te vagy, Hogyan ne volna szerelem, leány! Mezed mutatja, nem vagy még apáca. Éva Ne is gyötörj tovább kérdéseiddel, Pedig gyötörsz, ha búdat nőni látom. - Lucifer És el fog zárni e fal téged is? Helene El ám, de kulcsa nincs tengerbe vetve. Lucifer Nagy kár - beh szép elégiát faragnék E bús esetről. - Helene Csalfa, menj előlem! Lucifer S miért? Hát nem nagy eszme az, midőn Tengerfenékre szállok kulcsodért? Helene Ah, ezt nem is kívánom. Luciffer Már megyek. - A mélynek szörnye fen reám agyart. Helene Jöjj vissza, jöjj, megöl a félelem - Inkább a kulcs majd ablakomba' lesz. - Ádám Hadd tudjam hát neved meg legalább, Imámba, tudjam meg, hogy mit csatoljak, Áldást kérvén rád, hogyha végzeted Gyászát megosztni már nem engeded. Éva Nevem Izóra. S a tiéd, lovag? Imádság jobban illet zárdaszűzet. Ádám Tankréd vagyok. Éva Tankréd, Isten veled! Ádám Izóra, oh ne hagyj el ily sietve, Megátkozom különben a nevet, Melyet bucsúzva mondottál először. - Rövid volt e perc, még álomnak is, Hogy folytatom, ha ily rejtély maradsz, S nem bírom sorsod drága fonalával Kihímezni? - Éva Halljad hát sorsomat. Atyám is a szent sír vitéze volt, Midőn egy éjt meglepte a vad ellen, Üvöltve, tűzzel-vassal, táborát, Menekvéséhez már nem volt remény, És szent fogadást tőn Szűz Máriának, Hogy engemet, ki még gyermek valék, Ha visszatérhet, néki felajánl. Ő visszatért, én szent ostyát vevék Ez ígéretre. Ádám Oh, te szent anya! Te testesített tiszta szeretet, Nem fordulál-e el megbántva ily Szentségtelen igérettől, minő Erényeidre nyom bűnbélyeget, Átokká téve az égnek malasztját. - Helene S te nem kivánod tudni sorsomat? Lucifer Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál, Szerettél újra, s akkor már te csaltál. Ismét szerettél - hősödet megúntad; S üres szíved most új lakóra vár. - Helene Ez különös! Az ördög van veled tán? De oly szerénynek mégse hittelek, Hogy szívemet üresnek hidd jelenleg. Lucifer `Ádámhoz` Uram, siess! Te nem birsz elbucsúzni, S én nem birom gátolni győzedelmem. Ádám Izóra! Minden szód fullánk szivemben. Egy csókkal mérgét, oh hölgy, édesítsd meg. Éva Lovag, mit kívánsz - hallád eskümet. Ádám De az nincs tiltva tán, hogy `én` szeresselek? Éva Te boldog vagy, de hogy feledlek én? Tankréd, megyek már, vagy kifogy erőm. Isten veled - meglátlak ott az égben. Ádám Isten veled. - E nap emléke vélem. `Éva a zárdába lép` Helene `félre` Ah gyáva te - hát mindent én tegyek? `Fenn` Ablakba'lesz majd, nem tengerben a kulcs. `Évát követi` Ádám `feleszmélve` Most hát jerünk! Lucifer Már késő - vége van. - Ládd, ílyen őrült fajzat a tiéd, Majd állati vágyának eszközéül Tekinti a nőt, és durvult kezekkel Letörli a költészet hímporát Arcárul, önmagát rabolva meg Szerelme legkecsesb virágitól; - Majd istenűl oltárra helyezi, És vérzik érte és küzd hasztalan, Míg terméketlen hervad csókja el. - Mért nem tekinti és becsűli nőül, Nőhívatása megjelölt körében? `Ezalatt egészen besötétült, a hold felkél, Izóra és Helene az ablakon` Éva Mi vágyva néze rám, mint reszketett, Ah, e hős férfi reszketett előttem, De nőerényem és a hit parancsol - Itt szenvedek ki, mint szent áldozat. Helene Csodálatos, minő őrült nemünk! Ha az előitélettel szakít, Vadállatúl rohan a kéj után, A méltóságot arcáról letépi, És megvetetten sárban ténfereg. Ha nem szakít, önárnyától remeg, Fonnyadni hagyja meddő bájait, Mástól s magától elrabolva a kéjt.- Miért nem jár középen? Vagy mit árt Egy kis kaland, egy kis gyöngéd viszony Illemmel olykor, meg nem foghatom. Hiszen a nő se szellem csak merőben. Éva Helene, nézz ki, itten áll-e még? Hogyan ment volna olyan könnyen el. Csak egyszer halljam még meg szózatát. Ádám `Luciferhez` Tekints körűl, nem áll-e ablakánál, Nem küldne-é egy pillantást utánam? Csak egyszer lássam még sugár alakját - Izóra! Oh ne bánd, hogy itt vagyok még. Éva Mindkettőnkért jobb lenne itt nem állnod. Az elszakadt szív könnyen összeforr, S megint csak fáj, ha újra elszakasztjuk. - Ádám Nem félsz-e így a csendes éjbe nézni, Mely, mint nagy szív, szerelemtől dobog, Szeretni hol csak nékünk nem szabad? Nem félsz-e, hogy varázsa elragad? - Éva Él bennem is mindez, mint tünde álom, Mely tán az égből kísért e világra; A lég hullámin szép dal árjadoz, Mosolygni látom nemtők ezreit Testvéri csókkal minden lomb mögűl, De hozzánk többé, Tankréd, nem beszélnek. - Ádám S miért, miért! E rossz fal gátol-é? Ki annyi sáncot vívtam a pogánytól, Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot! - Lucifer Nem ám, mert védi a kor szelleme, Erősebb, mint te. Ádám Hah, ki mondja azt! `A háttérben egy máglya világa gyúl ki` Az eretnekek `karban távolról` 21. Mentsd meg az én lelkemet a fegyvertől, és az én egyetlenegyemet az ebnek kezéből. 22. Szabadíts meg engemet az oroszlánnak szájából, és az unicornisoknak szarvaik ellen hallgass meg engemet. 23. Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak; a gyülekezetek közepette dicsérlek tégedet. Éva Irgalmazz, Isten, bűnös lelkeiknek! - Ádám `visszaborzadva` Mi rettentő dal! Lucifer Nászénektek az. Ádám Mindegy, legyen, én meg nem rettenek. Dacolni érted mindennel fogok. A barátok `karban távolról` 26. - - öltöztessenek fel gyalázatossággal és szidalommal, kik felfuvalkodnak ellenem. 27. Vigadjanak és örüljenek, kik akarják az én igazságomat; és mondják ezt mindenkor: Magasztaltassék az Úr, ki akar békességet az ő szolgájának. `A fentebbi karének kezdetével Ádám, ki a zárda ajtajához lépett volt, ismét megállt, a tornyon egy kuvik kiált, a légben boszorkányok szállnak, s az ajtó előtt egy csontváz kél a földből, s fenyegetve áll Ádám előtt` Éva `az ablakot becsapva` Isten segíts! Csontváz El e szentelt küszöbről. Ádám Ki vagy te, rém! Csontváz Én az vagyok, ki ott lesz Minden csókodban, minden ölelésben. - Boszorkányok `kacagva` Édes vetés, fanyar gyümölcs, Galambfival kigyókat költs. Izóra, hívunk! - Ádám Mílyen alakok! Ti változátok-é el, vagy magam? Ismertelek, midőn mosolygtatok. Mi itt valóság és mi itten álom? Varázsotokra ellankad karom. - Lucifer Véletlenűl mi kedves társaságba Juték. Mi régtől várom e szerencsét, Ez illedelmes szép boszorkahad, Mely a mezetlen nimfát mindazáltal Orcátlanságban messze túlhaladja, Ez a vén bajtárs, a rémes halál, Mely torzképezve a rideg erényt, Megútáltatja azt a föld fiával. Mind üdvözöllek! Kár, hogy rá nem érek Közöttetek az éjet elfecsegni. - `A jelenések eltűnnek` Tankréd, fel, Tankréd! kedvesed becsapta Az ablakot; mit állunk itt az éjben? A szél hideg, köszvény leszen jutalmad. Helene meg mindjárt jő, s mit teszek? Szerelmeskedni nem fog tán az ördög, Nevetségessé lenne mindörökre, S akkor hatalmát elvinné maga. - Csodálatos, az ember hő kebellel Eseng epedve szerelem után, S csak kínt arat. Az ördög jégkebellel Alig bír tőle szabadulni jókor. Ádám Vezess, vezess új létre, Lucifer! Csatára szálltam szent eszmék után, S találtam átkot hitvány felfogásban, Isten dicsére embert áldozának, S az ember korcs volt, eszmémet betöltni. Nemesbbé vágytam tenni élveink, S bűn bélyegét süték az élvezetre, Lovag-erényt állíték, s ez döfött Szivembe tőrt. El innét új világba, Eléggé megmutattam, hogy mit érek, Ki vívni tudtam és lemondni tudtam, Szégyen ne'kül elhagyhatom helyem. - Ne lelkesítsen többé semmi is, Mozogjon a világ, amint akar, Kerekeit többé nem igazítom, Egykedvűen nézvén botlásait. Kifáradtam - pihenni akarok. - Lucifer Pihenj tehát. De én alig hiszem, Hogy szellemed, e nyugtalan erő, Pihenni hagyjon. Ádám, jöjj utánam! . NYOLCADIK SZÍN .............. `Prágában. A császári palota kertje. Jobbra lugos, balra csillagásztorony, előtte tágas erkély Kepler íróasztalával, székkel, csillagászeszközökkel, Lucifer mint Kepler famulusa az erkélyen. A kertben udvaroncok s hölgyek csoportokban sétálnak, közöttük Éva is mint Borbála, Kepler neje. - Rudolf császár Ádámmal mint Keplerrel beszédbe mélyedve áll. A háttérben egy eretnek máglyája ég. Estve, később éj. Két udvaronc az előtéren elmenve.` Első udvaronc Ki az megint, ki ottan fűtözik, Eretnek vagy boszorkány? Második udvaronc Nem tudom. Nincs már divatban, hogy még érdekeljen, Csak söpredék gyül a máglyák köré. S nem őrjöng az sem már öröm miatt, Csak hallgatag néz és morog magában. Első udvaronc Az én időmben ünnep volt az ílyes, Ott volt az udvar, a nemes világ. Ah, így fajúlnak el a jó idők. - `Elhaladnak` Lucifer Ily hűvös estve e tűz jólesik, Bizon, bizon már jó régen melenget. De félek, hogy kialszik nemsokára. Nem férfias határzattól eloltva, Nem új nézetnek engedvén helyet, De e közömbös korban nem leend, Ki új hasábot vetne a parázsra, S én fázhatom. - Minden nagy gondolatnak, Hiába, ily kicsínyes a bukása. - - `El a toronyba` `Rudolf és Ádám az előtérre lépve` Rudolf Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat, Rossz álmam volt az éjjel, rettegek, Mi konjunkturákban van csillagom. Baljóslatú jel tűnt fel udvarában Már múltkor is, ott a kígyó fejénél. Ádám Meglesz, uram, amint parancsolod. - Rudolf Ha majd e klimakterikus napok Elmúltak, a nagy műt is újra kezdjük, Mely a minap sikertelen maradt. Átnéztem újra Hermes Trismagistust, Synesiust, Albertust, Paracelsust, Salamon kulcsát és más műveket, Mig rátaláltam az ejtett hibára. Amint izzasztók a vénhedt királyt, Feltűnt a holló s a veres oroszlány, Utánuk a kettes mercur kifejlett, A két planéta egyesűlt hatásán, S leszállt az ércek bölcseletsava. De elhibáztuk a nedves tüzet, Száraz vizet, s azért nem létesűlt A szent menyegző, a dicső eredmény Mely ifjúságot önt az agg erébe, Nemességet visz át a szürke ércbe. Ádám Értem, felséges úr. Rudolf Egy szóra még! Rossz hír kering az udvarban felőled, Hogy új tanoknak híveűl szegődtél, Rostálod a szentegyház téteit; Sőt most, midőn anyád mint rút boszorkány Legsúlyosb vád alatt börtönben űl, Méltó gyanúba jössz te is, midőn Olyan nyakasan s ernyedetlenűl Igyekszel őt kiszabadítani. Ádám Felséges úr! Hiszen fia vagyok. Rudolf A szentegyház, fiam, igazb anyád. Hagyd a világot, jól van az, miként van, Ne kívánd kontárúl javítani. - Nem halmozálak-é kegyekkel el? Atyád, tudod jól, korcsmáros vala, S nemességed kétség-fölűl helyeztem, Pedig bizony elég bajomba telt. Fölemelélek trónomhoz, s csak így Jutál Müller Borbála szép kezéhez, Azért, ismétlem, légy, fiam, vigyázó. `El. Ádám gondolatokba merülve erkélyének lépcsőinél megáll. Két udvaronc az előtérbe érve` Harmadik udvaronc Nézd, mint mereng ismét a csillagász. Negyedik udvaronc A féltés bántja szüntelen szegényt, Hiába, nem tud új körébe szokni, Kirí belőle mindig a paraszt. Harmadik udvaronc Nem fogja fel, hogy az igazi lovag, Bár istenség gyanánt imádja a nőt, Vérét odaadni volna érte kész, Ha rágalom érintené erényét; - Ő hódolásban mellékcélt gyanít. Éva `más csoporttal a két udvaronchoz csatlakozik, s nevetve legyezőjével a második udvaronc vállára ver` Ah menj, lovag - az istenért! Kegyelmezz, Tréfáidon halálra kell nevetnem. - Nézd, itt e két úr mily szörnyű komoly. - Talán megszállott már titeket is Az újításnak átkos szelleme? Úgy el szememből! Nem szenvedhetem E fajt, mely oly epés, bús felfogással Megírigyelte ezt a csillogó Nyugodt világot tőlünk s újat eszmél. Harmadik udvaronc Minket nem illet e vád, drága hölgy, Ki vágyna ílyen körben változásra? Első udvaronc De, hogyha nem csalódom, ottan áll Egy férfi, arcán e sötét jelek. Éva Férjem szegény? - Az istenért, urak, Kíméljétek meg őt az ily gyanútól Előttem, kit hozzá szent kötelék Csatol. - Hisz ő beteg - nagyon beteg. Második udvaronc Betegje tán e súgárzó szemeknek? Harmadik udvaronc Valóban, amit senki nem merészel, Ő sértne-é meg féltékeny gyanúval? - Oh, bár lehetne lovagod gyanánt Szemébe kesztyűt dobnom a merésznek. `Ezalatt Ádámhoz érnek` Ah, mester! Ép jó, hogy találkozunk, Jószágaimra kívánnék utazni, Időjóslást szeretnék. Első udvaronc Én pedig Fiamnak vágynám csillagát kitudni. Éjfél után, múlt éjjel, jött világra. Ádám Reggel mindkettő készen vár, urak. Negyedik udvaronc A társaság oszol, menjünk mi is. Harmadik udvaronc Lépcsője itt van - jó éjt, asszonyom! `súgva` Egy óra múlva. Éva `súgva` Jobbra a lugosban. `Fent` Jó éjt urak. - Jőj, kedves Jánosom! `Mind elmennek. Ádám és Éva az erkélyre. Ádám zsöllyeszékbe dűl. Éva előtte áll. Mindinkább besötétedik` Éva János, nekem szükségem volna pénzre. Ádám Egy fillérem sincs, mind elhordtad immár. Éva Örök szükséget tűrjek-é tehát? Az udvarhölgyek pávaként ragyognak, Szintúgy szégyellek köztük megjelenni. Valóban, hogyha egy-egy udvaronc Felém hajolva, mosolyogva mond, Hogy a királyné köztük én vagyok, Szégyenkezem miattad, aki a Királynét így állítod udvarába. Ádám Nem fáradok-e éjet és napot? Elárulom tudásomat miattad, Megfertőzöm, midőn haszontalan Időjóslást, horoszkópot csinálok, Eltitkolom mit lelkem felfogott, És hirdetem, mit jól tudok, hamis. Pirúlnom kell, mert rosszabbá levék, Mint a szibillák, kik hivének abban, Amit jósoltak, míg én nem hiszek. De megteszem, hogy leljem kedvedet. Hová teszem, mit bűndíjúl kapok? Hisz nékem nem kell semmi a világon, Csak az éj és tündöklő csillaga, Csak a szférák titkos harmóniája, Tiéd a többi. - Ámde ládd, ha a Császár pénztára többnyire üres, Sok kérelemre rendetlen fizetnek. Tiéd lesz most is, mit reggel kapok, S te hálátlan vagy, ládd, ez fáj nekem. Éva `sírva` Szememre hányod, hogy mit áldozasz, S nem áldozék-e én is eleget, Miattad? Én nemes háznak leánya, Midőn kétséges rangodhoz csatoltam Jövőmet, és nem általam jutál-e Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el. - Ádám Kétséges rang-e hát szellem, tudás? Homályos származás-e a sugár, Amely az égből homlokomra szállt? Hol van nemesség más ezen kivűl? Amit ti úgy neveztek, porlatag, Hanyatló báb, mit lelke elhagyott, De az enyém örök-ifjú, erős. - Oh nő, ha te meg bírnál érteni, Ha volna lelked oly rokon velem, Minőnek első csókodnál hivém, Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd Kivűl a boldogságot körömön, Nem hordanál mindent, mi benned édes, Világ elé s mindent, mi keserű, Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. - Oh nő, mi végtelen szerettelek! Szeretlek most is, ah de keserűen Fulánkos a méz, mely szivembe szállt. Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd, Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett, Mely a nőt báb-istenként tartja még, Mint istenül tartotta a lovagkor, De akkor hittek benne, nagy idő volt, Most senki sem hisz, törpe az idő, S a báb-istenség csak vétket takar. - Elválnék tőled, szívemet kitépném, Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék, S te is nélkülem boldogabb lehetnél; De ott van újra a már meglevő rend: Az a tekintély - egyházunk szava, S együtt kell tűrnünk, míg a sír felold. `Fejét kezébe hajtja. Éva meghatva simogatja` Éva No Jánosom, oly gyászosan ne vedd, Ha mondok is egyet-mást néha-néha, Nem akarálak búba ejteni. De ládd, az udvar oly csodálatos, És hölgyei oly büszkék, gúnyosak, Mit kezdjek én dacolni ellenök? Nincs már közöttünk, úgyebár, harag? - Jó éjt - reggelre ne feledd a pénzt. `Lemegy a lépcsőn a kertbe` Ádám Minő csodás kevercse rossz s nemesnek A nő, méregből s mézből összeszűrve. Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt. Hej, famulus! `Lucifer jő lámpával, s az asztalra teszi` Lucifer Parancsolsz, mesterem? Ádám Időjóslatra és nativitásra Vagyon szükségem, készits íziben. Lucifer Természetes, csillámlót, fényeset; Ki venne pénzeért rideg valót. Ádám De ne olyant, mely szinte képtelen. Lucifer Olyat nem is bírnék tán feltalálni, Min megbotránkoznának a szülők, Nem messiás-é minden újszülött, Fénylő csillag, mely feltünt a családnak, S csak későbben fejlik szokott pimasszá. `Ír` `Éva ezalatt a lugoshoz ért, a harmadik udvaronc elébe lép` Harmadik udvaronc Mi rég epesztesz itten, oh kegyetlen. Éva Talán neked nagy már az áldozat Az éj hüvös szelét kiállni, Míg én egy jó, nemes férjet csalok meg. Az ég átkát, világ itéletét Vonom magamra éretted, lovag? Udvaronc Ah, az ég átka, világitélet Nem hat titkába e sötét lugosnak. Ádám `merengve` Kívántam kort, mely nem küzd semmiért, Hol a társas rend megszokott nyomát, E megszentelt előitéletet Nem bántja senki, hol nyugodhatom És egykedvű mosollyal hagyhatom Hegedni hosszú harcaim sebét. - Megjött a kor, s mit ér, ha e kebelben A lélek él - e kínos szent örökség, Mit az egekből nyert a dőre ember - Mely tenni vágyik, mely nem hágy nyugodni, S csatára kél a renyhe élvezettel. - Hej, famulus! Hozz bort, úgy reszketek, Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem, E törpe korban így kell lelkesülni És elszakadni mocskoló porától. - `Lucifer bort hoz, Ádám a szín végéig iddogál` Oh tárd ki, tárd ki, végtelen nagy ég, Rejtélyes és szent könyvedet előttem; Törvényidet ha már-már ellesém, Felejtém a kort és mindent körűlem. Te örökös vagy, míg az mind mulandó, Te felmagasztalsz, míg amaz lesújt. Udvaronc Borbála, oh, ha az enyém lehetnél! Ha Isten elszólítná férjedet, Hogy az eget jobban fel bírja fogni, Miért éltében mindig fáradott. Éva Hallgass, lovag, úgy sajnálnám szegényt, Hogy könnyeim közt csók nem jutna néked. Uvaronc Te tréfát űzesz. Éva Sőt valót beszélek. Udvaronc Ki érti ezt a rejtélyes kedélyt? Borbála! Hisz te így nem is szeretsz. Vagy mondd, ha volnék száműzött, szegény, Mit volnál képes tenni hívedért? - Éva Valóban, azt mostan nem tudhatom. Ádám Oh, jő-e kor, mely e rideg közönyt Leolvasztandja, s mely új tetterővel Szemébe néz az elavult lomoknak, Bíróul lép fel, büntet és emel, `Felkél és tántorogva az erkély szélére lép` Nem retten vissza a nagy eszközöktől, Nem fél a rejtett szót kimondani, Mely majd hatalmas görgeteg gyanánt Haladni fog a végzetes uton. S lehúzza tán azt is, ki `őt` kimondta. `A Marseillaise dallama hallik` Oh, hallom, hallom a jövő dalát, Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt, Mely a vén földet ifjúvá teszi. . KILENCEDIK SZÍN ............... `A nézőhely hirtelen Párizs Grčve-piacává változik. Az erkély egy guillotine-emelvénnyé, az íróasztal nyaktilóvá, mely mellett Lucifer mint bakó áll. Ádám mint Danton az emelvény széléről zajló néptömegnek szónokol. Dobszó mellett igen rongyos újonchad jelenik meg, és az állványnál sorakozik. Fényes nap` Ádám `folytatva` Egyenlőség, testvériség, szabadság! - Néptömeg Halál reá, ki el nem ismeri! - Ádám Azt mondom én is. - Két szó menti meg A mindenünnen megtámadt nagy eszmét, A jók számára mondjuk egyikét: "Veszélyben a hon" - és ők ébredeznek. A másikát a bűnre mennydörögjük, E szó: "reszkessetek!" - s megsemmisülnek. - Felkeltek a királyok ellenünk, S eléjük dobtuk fejdelmünk fejét, Felkeltek a papok, s villámukat Kicsavarók kezökből, visszatéve Trónjára az észt, e rég üldözöttet. De a másik szózat sem hangzik el, Mit a jobbakhoz intézett honunk. Tizenegy hadsereg küzd a határon, S mi hős ifjúság tódúl szüntelen Az elhullott hősök helyét kitöltni. Ki mondja, hogy vérengző őrület A nemzetet meg fogja tizedelni? Ha forr az érc, a rossz salak kihull, De a nemesb rész tisztán megmarad. És hogyha mindjárt vérengzők vagyunk is, Tekintsenek bár szörnyeteg gyanánt, Nem gondolok nevemmel, légyen átkos, Csak a haza legyen nagy és szabad. - Újoncok Fegyvert nekünk, csak fegyvert és vezért! Ádám Helyes, helyes! Ti csak fegyvert kivántok, Míg annyi tárgyban szenvedtek hiányt, Ruhátok foszlik, lábatok mezetlen, Hanem szuronnyal mind kiszerzitek, Mert győzni fogtok. A nép győzhetetlen. Most hulla vére egy tábornokunknak, Ki katonáink élén meg hagyá Magát veretni. Néptömeg Oh, az áruló! Ádám Helyesen mondod. Nincs más kincse a Népnek, mint a vér, melyet oly pazar Nagylelkűséggel áldoz a hazának. - S ki egy népnek szent kincsével parancsol, Nem bírván meghódítni a világot, Az áruló. - `Az újoncok közül egy tiszt kilép` Tiszt Tégy engemet helyébe Polgár, s letörlöm a gyalázatot. Ádám Dicséretes, barátom, önbizalmad, De biztosítást, hogy szavadnak állsz, Előbb a harcok színhelyén szerezz. Tiszt A biztosíték lelkemben lakik, Aztán imé! Van nékem is fejem, Mely többet ér tán, mint az a lehullott. Ádám S ki a kezes, hogy elhozod, ha kérem. Tiszt S kell-é kezes jobb, mint magam vagyok, Ki életem nem nézem semmibe? Ádám Az ifjúság nem úgy gondolkodik. Tiszt Polgár, még egyszer felszólítalak. - Ádám Türelem még, a cél el nem marad. Tiszt Nem bízol bennem, látom, hát tanúlj Felőlem jobban vélekedni, polgár. - `Főbe lövi magát` Ádám Kár érte, egy ellenséges golyót Megérdemelt. Vigyétek el, barátim. - Viszontlátásig, győzelem után! `Az újonchad elléptet` Oh, bár oszthatnám én is sorsotok. - De nékem harc jutott csak, nem dicsőség, Nem ellenség, mely által esni is dísz, De mely rejtekből orvúl leskedik Fondorlatával rám s a szent hazára. - Néptömeg Mutasd meg ujjal, és halál reá! Ádám Akit mutatni bírok, az meg is halt. Néptömeg Hát a gyanúsak? - Hisz aki gyanús, Már bűnös is, megbélyegezte a Népérzület, ez a nem tévedő jós. - Halál, halál az arisztokratákra! Jerünk, jerünk a börtönüregekbe, Tegyünk törvényt, a nép törvénye szent. `A néptömeg indul a börtönökbe` Ádám Nem ott van a vész, a retesz erős, A bűzhödt lég, mely eszmét, izmot öl, Szövetségestek úgyis, hagyjuk őket. Az árulás emelt fővel kacag, S tőrt élesít a Konvent padjain. Néptömeg Fel a Konventre hát, nincs még eléggé Átválogatva. - A Konventre később, Gyakorlatúl előbb a börtönökbe. - Addig szedd össze minden áruló Nevét, Danton! `A néptömeg fenyegetve el. Ezalatt néhány sans-culotte egy ifjú márkit és Évát mint ennek testvérét hurcolja az állvány elé` Egy sans-culotte Imé, itten hozunk Ismét két ifju arisztokratát, E büszke arc, finom fehér ruha, Világosan mutatja bűnöket! Ádám Milyen nemes pár. Jőjetek fel, ifjak! Sans-culotte Mi meg jerünk bajtársaink után, Hol munka vár s vész az árulókra. `A sans-culotte-ok elmennek a többi néppel, az ifjak az állványra lépnek. Az állvány körül csak néhány őr marad` Ádám Nem értem, mily rokonszenv vonz felétek, De önveszélyemmel megmentelek. Márki Nem, Danton, hogyha bűnösök vagyunk, Elárulod a hont, ha el nem ítélsz; Ha nem vagyunk, nem kell hiú kegyelmed. Ádám Ki vagy te, hogy Dantonnal így beszélsz? Márki Márki vagyok. - Ádám Megállj - vagy nem tudod, Hogy "polgáron" kívűl nincs cím egyéb? Márki Nem hallottam, hogy eltörlé királyom A címeket. Ádám Szerencsétlen, ne folytasd, E guillotine is szinte hallgatózik. - Lépj sergeinkbe, s pályád nyitva áll. Márki Nincs engedélyem, polgár, a királytól, Hogy idegen seregbe léphetek. Ádám Úgy meg fogsz halni. Márki Eggyel több leend Családomból, ki meghalt a királyért. Ádám Miért rohansz ily vakmerőn halálba? Márki S azt véled-é, hogy e nemes előjog Csak titeket illet, népemberek? - Ádám Dacolsz velem, jó, hát én is fogok. Ki lesz erősb? Megmentlek ellenedre, S e jellemért egy higgadtabb jövő, Melyben kihamvadt a pártszenvedély, Hálát fog adni nékem. - Nemzetőrök! Lakomra véle. Ti feleltek érte. `Néhány feyyeres nemzetőr a márkit elkíséri` Éva Bátyám, erős légy! Márki Húgom! Óvjon Isten. - `El` Éva Itt is van egy fő, nem rosszabb Rolandnál. Ádám Ne ily kemény szót e gyöngéd ajakról. Éva A vérpadon gyöngédebb szó nem illik. Ádám Az én világom e szörnyű emelvény. Midőn ráléptél, véled egy darab Mennyország szállt le, s szentélyébe zár. Éva Az áldozatra szentelt állatot Sem gúnyolák útjában a papok. Ádám Az áldozat, hidd el, magam vagyok. S ha írigyelve nézik is hatalmam, Örömtelen, megvetve életet, Meg a halált, nézem királyi székem, Melyről mellőlem hullnak el naponkint, S várom, mikor jő már reám a sor, - E vér közt úgy gyötör az egyedüllét, A sejtelem, mi jó lehet szeretni. - Oh nő, csak egy napig tanítanál Ez égi tudományra - második nap Nyugodtan hajtnám bárd alá fejem. - Éva S e rémvilágban még szeretni vágyol, Nem rettent-é a lelkiösmeret? - Ádám A lelkiösmeret a közvilág Előjoga; kit a végzés vezet, Az rá nem ér körűltekinteni. - Hol hallád a viharról, hogy megáll, Ha gyönge rózsa hajlong útain? - S aztán ki lenne vakmerő eléggé, Itélni a közélet emberéről? Ki látja a szálat, mely színpadán Egy Catilinát, egy Brutust vezet? Vagy azt hiszik, kiről a hír beszél, Megszűnt egyúttal ember lenni, és Oly földfeletti lénnyé változott, Kit a lenézett apró száz viszony, Mindennapos gond mit sem érdekel. - Oh jaj, ne hidd - a trónon is ver a szív, S Caesarnak, hogyha volt szerelmese, Ez őt talán csupán úgy ismeré, Mint jó fiút, s nem volt sejtelme sem, Hogy retteg tőle s megrendűl a föld. - S ha így van ez, mondd, mondd, mért nem szeretnél? Nem nő vagy-é, s én nemde férfiú? Mondják, hogy a szív gyűlöl vagy szeret, Amint magával hozza e világra: Én érzem, e szív hogy rokon tiéddel, S te ezt a szót, hölgy, meg nem értenéd? - Éva S ha meg? Mi haszna. Más isten vezet, Mint akit én szivemben hordozok. Nem érthetjük meg így egymást soha. - Ádám Hagyd el tehát avúlt eszményidet, Mit áldozol száműzött isteneknek? A nőt ugyis oly oltár illeti Csupán, mely mindig ifju - és ez a szív. Éva Az elhagyott oltárnak is lehet Mártírja. Oh, Danton, magasztosabb Kegyelettel megóvni a romot, Mint üdvözölni a felkelt hatalmat; S e hívatás nőt legjobban megillet. Ádám Nem látott ember még érzelgeni, S ha látna most, ellenség, jó barát, Hogy az, kit a sors korbácsolt tova, Vihar gyanánt tisztítni a világot, Mostan megáll, a vérpadon, szeretni, Egy kisleánynál, és könny ég szemében: Megjóslaná, hogy Danton elbukik, Kacagna, és nem félne senki többé. - S mégis könyörgök egy reménysugárt. Éva Ha síron túl megbékélt szellemed Levetkezi a kor véres porát, Talán. - Ádám Ne mondd, ne mondd, leány, tovább! Én azt a túlvilágot nem hiszem, Reménytelen csatázom végzetemmel. - `A néptömeg véres fegyverekkel, lándzsákkal néhány véres főt hurcolva, vadul visszatér. Néhánya az állványra hat` Néptömeg Igazságot tevénk. - Mi büszke faj volt! Egy sans-culotte `gyűrűt adva Dantonnak` Imé e gyűrű a hon zsámolyára. Kezembe nyomta az egyik cudar, Midőn nyakának tartám késemet. Azt tartja e faj, hogy rablók vagyunk. - Hát még te élsz? - Kövesd testvéridet. `Évát leszúrja, ki az állvány hátrészén lebukik` Ádám `szemét elfödve` Jaj, vége hát. - Oh, sors, ki bír veled? - Néptömeg Most a Konventbe. Polgártárs, vezess! - Kiszedted-é az árulók nevét? - `A nép letakarodik az állványról. Éva mint rongyos, felgerjedt pórnő kibontakozik a sokaságból, és egyik kezében tőrrel, másikban egy véres fejjel Dantonhoz rohan` Éva Danton! Tekints ez összeesküvőre, Téged kivánt megölni, én ölém meg. Ádám Ha e helyet jobban megállta volna, Rosszúl tevél; ha nem, tetted helyes. - Éva Tettem helyes, s jutalmamat kivánom: Tölts vélem egy éjet, nagy férfiú! Ádám Minő rokonszenv kelhet ily kebelben? Mi gyöngéd érzés a nőtigrisé? Éva Valóban, polgár, úgy látszik, te is Kékvér arisztokratáúl szegődtél, Vagy hagymázban szólsz ily regényesen. - Te férfi vagy, én ifju s nő vagyok, Bámúlatom hozzád vezet, nagy ember. Ádám `félre` Végigborzongat; elfordúl szemem. Nem bírom e szörnyű káprázatot. Minő csodás hasonlat! - Aki az Angyalt ismérte, s látta azután Hogy elbukott, az látott tán hasonlót. Azon vonások, termet és beszéd, Minden, csak egy kicsinyke semmiség, Amit leírni sem lehet, hiányzik, S minő egészen más lőn az egész! - Azt nem bírhattam, védte glóriája, Ettől pokolnak gőze undorít el. - Éva Mit is beszélsz magadban? Ádám Számolom, Asszony, hogy nincsen annyi éjszakám, Ahány áruló van még a hazában. Néptömeg Fel a Konventre, csak nevezd meg őket. `Ezalatt Robespierre, Saint-Just és más konventtagok új néptömeggel jőnek, s egy rögtönzött emelvényre állnak` Saint-Just Hogyan nevezné? Ő fő cinkosuk. - `A nép zúg` Ádám Vádolni mersz, Saint-Just, nem ismered, Minő erős vagyok? - Saint-Just Voltál előbb A népben. Ámde a nép bölcs, megismert, S a Konvent végzését megszentesíti. Ádám Nem ismerek bírót magam felett Mást, mint a nép, s a nép, tudom, barátom. `Ismét zúgás a nép között` Saint-Just Barátod az, ki a hon ellene. A felséges nép majd itél fölötted, Előtte vádollak, honáruló: Csempészetért az állami javakban, Rokonszenvért az arisztokratákkal, Vágyódásért a zsarnok uralomra. Ádám Saint-Just, vigyázz, lemennydörög szavam. Vádad hamis. - Robespierre Ne hagyjátok beszélni, Tudjátok, nyelve síma, mint kigyó, Fogjátok el, szabadságunk nevében. - Néptömeg Ne halljuk őt, ne halljuk, vesszen el! `Körülveszik s elfogják` Ádám Ne halljatok hát, ámde én se halljam A hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást Beszéddel. Sőt tettel sem győztetek le. Robespierre, megelőztél csupán, Ez az egész, ne kérkedjél vele. Magam teszem le a fegyvert - elég volt. - De ím ezennel felszólítalak, Hogy három hó alatt kövess ez úton. - Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el. `Fejét a nyaktiló alá hajtja` . TIZEDIK SZÍN ............ `Az egész hirtelen olyanná változik vissza, mint a nyolcadik színben volt. Ádám ismét mint Kepler íróasztalára hajtott fővel látszik. Lucifer mint famulus mellette áll, s vállára üt. A reg szürkül` Lucifer Ezúttal a nyakazás elmarad. - Ádám `felemelkedve` Oh, hol vagyok, hol vannak álmaim? Lucifer Elszálltak a mámorral, mesterem. Ádám E hitvány korban, megvénült kebelnek Csak a mámor teremt-e hát nagyot? Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek! Vak, aki Isten szikráját nem érti, Ha vérrel és sárral volt is befenve. Mi óriás volt bűne és erénye, És mind a kettő mily bámúlatos. Mert az erő nyomá rá bélyegét. - Oh, mért ébredtem? Hogy körűltekintve Jobban megértsem e kor törpeségét, Mosolygó arc alá rejtett bünével S a megszokás hazug erényivel. Lucifer Ismérem én az ily lehangolást, Mely a mámornak reggelén köszön be. Éva `a lugosból kilépve` El tőlem, el - nem csalt tehát gyanúm, Fel mersz szólítni férjem gyilkosáúl. Ily ocsmány tettre képesnek hiszed, Kit szíved ideáljaúl hazudsz. Az udvaronc Az istenért, nyugodtan kedvesem, Ha észrevesznek, még botrányt okozsz. Ádám S az a két nő is álom volt-e csak? De mit beszélek, egy nő, két alakban, Változva sorsom zajgó végzetével, Mint a hab, mely most fénylik, most sötét. Éva Ah úgy, a botrány nálad fő dolog! Mit érdekelne a bűn, rejtekében, Te megrovást nem szenvedő lovag! - Oh jaj, ti addig gúnyoljátok a nőt, Míg szűz erénye ősi hagyományát Előitéletként ledobja, s akkor Kicsínyelő mosollyal nézitek Önbűnötöknek aljas eszközéül. - El tőlem, el, ne lássalak ezentúl! Az udvaronc Ez ismét túlzás. Gúnytárgyúl leszünk Ily ünnepélyes színben nézve e Hétköznapos ügyet. - Mi látjuk egymást Ezentúl is, mosolyogva és enyelgve, S arról, mi történt, szót sem ejtve többé. Jó reggelt, asszonyom! `El.` Éva A nyomorúlt! - Im itt vagyok, bünömmel s könnyeimmel. `El.` Ádám Tehát csak álom volt, és vége van. De nem mindennek. Az eszmék erősbek A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti Erőszak, az örökre élni fog. S fejlődni látom szent eszméimet, Tisztúlva mindig, méltóságosan, Míg, lassan bár, betöltik a világot. Lucifer A nap halad, mester, vár a tanóra, Az ifjuság már nyugtalan gyülekszik Bölcsességedből elleshetni egy szót. `A csillagásztoronyra alkalmazott csengetőn csenget` Ádám Ne gúnyolj, oh ne gúnyolj a tudással, Pirúlnom kell, ha dícsérnek ezért. Lucifer Nem oktatsz-é oly sok jeles fiút? Ádám Nem oktatom, csak idomítom őket, Szavak szerint,